7. fejezet

A szobabeosztás

A taxiban ültünk, Orsival és Amival együtt, a fiúk mögöttünk jöttek.

-          És végül milyen helyet is találtál? – kérdeztem, már kissé fáradt, szomorú hangon.

-          Valahol a város végén van, Lefoglaltam három szobát. – felelte.

-          Hármat? – kérdeztem meglepődötten.

-          Persze, két személyesek a szobák, és így jött ki a legolcsóbban. Jaj, tényleg, Ami, kérdezni is akartam, - fordult hozzá – nincs kedved velem egy szobába lenni? Szívesen beszélgetnék még veled. Jó lenne jobban megismerni egymást.

Hogy mi? Orsinak Ami kell? De hát ő az enyém! Amit nem veheti el, ő az egyetlen barátom az egész turnén! Kérlek Ami, ne hagyj cserben! Ami láthatólag kényelmetlenül érezte magát. Vetetett rám egy aggódó (vagy bocsánatkérő) pillantást, de én nem mondtam semmit, menjen Orsihoz, ha ő a fontosabb.

-          De, szívesen lennék, tényleg jól tudunk beszélgetni. Felelte vidáman Ami. De mikor látta, hogy elfordulok az ablak felé, hozzátette: - ugye nem bánod, Ditta?

-          Én? Hát hogy is bánnám? – kérdeztem gúnyosan. Aminak nem fogok hazudozni.

-          Jaj, bocsánat, Ditta – szólt sajnálkozva Orsi, mint akinek tényleg most esik le, hogy mi a pálya. – Te is Amival szerettél volna lenni?

-          Nem, nem, legyetek csak együtt, tényleg. – egyeztem bele, a „nekem már tökmindegy” hangomon.

-          Biztos nem baj? – nézett rám Ami.

-          Nem, ti előbb megbeszéltétek, és amúgyis, csak egy éjszaka.

Lemondtam Amiról, és azon gondolkoztam mégis kivel kell majd egy szobába aludnom. Zolival semmiképp sem szeretnék, de amekkora mákom lesz, őt fogom kifogni. Tomira szintén nem vágyom. Daniért sem rajongok, viszont vele nincs semmi bajom, tehát ő lenne a legideálisabb jelen esetben. Dani, Dani, Dani – mondogattam magamban, abban a reményben, hogy minél többször mondom, annál nagyobb az esélye annak, hogy ő lesz a szobatársam. Idegen helyen úgysem tudok könnyen aludni, úgyhogy muszáj lesz beszélgetni.

A taxi leparkolt, úgy tűnik, megérkeztünk.

-          Ez lesz az! – mondta Orsi is. Nekem hirtelen eszembe jutott valami.

-          Várj, és Sanyival mi lesz? – kérdeztem aggódva. Eddig eszembe sem jutott.

-          Sanyival? – kérdezte mosolyogva Orsi. – Ő a buszt őrzi – folytatta viccnek szánt komolyságal. – Azt mondta, hogy ő ott megvárja a szerelőket, a buszon fog éjszakázni. Hidd el, neki lesz a legkényelmesebb helye közülünk ma.

-          Ja, rendben. – máskor ezen felhúztam volna magam, de most megnyugtatott.

Kiszálltunk a taxiból, és amíg Ami fizetett, Orsi a másik taxi sofőrt közelítette meg. Tomiék is kiszáltak, és nyújtózkodtak. Én szemügyre vettem a házat, valami egyszerű apartmannak tűnt. Egy emeletes volt, sárga fallal, az ablakok és ajtók keretei fehérre festve. Megcéloztuk a bejáratot. Elsőként Zoli ment be az ajtón, ellentmondva az illemnek. Én álltam, és vártam, hogy menjen be akkor már Tomi, és Dani is, amíg Orsiék a taxisokkal foglalatoskodnak. De Danival egymásra néztünk, majd mosolyogva az ajtó felé intett.

-          Menjél csak! – mondta kedveskedően.

-          Köszi – fogadtam el a felajánlást, és beléptem az ajtón.

Amíg a falon lévő képekbe merültem el, ami mind valami távoli helyet ábrázoltak, Ami is belépett, utolsóként. A recepció mögött egy idős férfi állt, nyilván ő volt a tulaj. Orsi bejelentkezett, és elkérte a kulcsokat. Az idős férfi szemmel láthatólag nem ismert senkit közölünk, és ez nagyon megnyugató volt.

-          Rendben, akkor, miénk a kettes szoba. – jelentette ki Orsi, majd a kulcsot Aminak adta.

Dani, Dani, Dani – imádkoztam magamban.

-          Zoli, legyen a tied a négyes. Kivel osztod meg? – kérdezte viccesen Orsi, aki szemmel láthatólag átvette a főnök szerepét.

-          Megbeszéltem Danival. – jelentette ki Zoli.

Na ne! Ezt direkt csinálta! Utálom Zolit!

-          Akkor, Tomi, erre az estére Ditta a tied! – viccelődött tovább Orsi. Én nem tartottam viccesnek, de arra gondoltam, Tomi még mindig jobb, mint Zoli. – Megfelel, Tomi? – kérdezte Orsi, de az én véleményre nem volt kíváncsi.

-          De meg ám! – felelte Tomi, és mosolyogva felém nézett. Én is rá néztem, de közömbös arccal. Úgy tűnt, elfelejtette az egész fénykép ügyet.

-          Ditta? – fordult felém Orsi, de nyilván illendőségből, ellentmondást nem tűrően.

-          Oké. – egyeztem bele, majd kíváncsian Tomira néztem. Ő továbbra a pultra támaszkodva mosolygott felém. Egy pillanatig arra gondoltam, talán van valami az arcomon, nem értettem miért nevet, de arra gondoltam, lehet, hogy ő alapból ilyen boldog. De hogy miért?

-          Hatos szoba. – dobta a kulcsot Orsi Tomi felé, aki lazán, fél kézzel érte nyúlt, de aztán a kulcs a földön landolt. Mindenki hangosan nevetni kezdett, még én is mosolyogtam egy kicsit.

-          Lássuk a Medvéét! – énekelte fennhangon Tomi, majd a bőröndünkért indultunk, amit a taxisok az ajtóig behoztak. Elindultunk felfelé a lépcsőn.

Hatos szoba, vigyázz, jövünk! - gondoltam magamban. Már nem is bánkódtam Dani miatt, inkább csak sajnáltam. Az pedig, hogy Tomival leszek, nem is szomorított el annyira…