9. fejezet

Az alvás megvár

- Jó estét kívánok! – köszönt autómatikusan a férfi, és egy nő is, ránézésre házaspároknak látszottak.

- Jó estét, remélem nem zavarok. – mentegetőztem, mert kicsit furán éreztem magam, hogy éjfélhez közel egyedül vagyok ebben a boltban.

- Már hogy zavarna? – kérdezte a nő barátságosan, és a tekintetén látszott, hogy tudja, ki vagyok. – Mit adhatok?

- Őő – körbenéztem a kínálaton, bár nem volt nagy a választék- Érthető, hogy ilyenkorra már minden elfogy. – kérnék egy kakaós csigát. –feleltem aztán.

- Más valamit? – kérdezte a nő, és nyúlt is a csigáért a csomagolópapírral.

- Elnézést, kettőt szeretnék kérni. – gondoltam meg magam, mert közbe eszembe jutott, hogy viszek egyet Tominak is.

- Két kakaós csiga, tessék parancsolni. – nyújtotta felém a nő.

- Köszönöm, mennyivel tartozom? – kérdeztem, és nyúltam a táskámért.

- Ó, hagyja csak, a vendégünk. – felelte kedvesen a nő.

- Hú, köszönöm. – mondtam, bár kicsit furdalt a lelkiismeret, hogy nem tudom meghálálni. – Viszlát!

- Viszont látásra! – köszöntek utánam.

Átfutottam az utcán, be a házba, fel a szobához. Benyitottam az ajtón. Tomi a jelekből ítélve még mindig a fürdőben tevékenykedett. Átöltöztem pizsibe, összehajtogattam a többi ruhám, és becsomagoltam mindent a bőröndömbe. Felkapcsoltam az ágyam mellett lévő kis lámpát, a nagyot pedig le, így a szoba félhomályba borult. Éppen elindultam az ágyakat széthúzni, mikor nyílott a fürdőszoba ajtó, és kilépett Tomika. Egy sima fehér felső volt rajta, sötétkék sorttal. És sapka nélkül volt! Még sose láttam így, csak képeken. Bár élőbe elve nem láttam a mai napot leszámítva, azért furcsa volt.

- Te mit csinálsz? – kérdezte őszinte kíváncsisággal, amint látta, hogy elkezdem rángatni az ágyat.

- Jaj, hát én izé… Bocsi, remélem nem bánod, de szeretném szétúzni az ágyakat. Ne haragudj, tényleg, de nekem ez így elég kínos lenne. – feleltem, bár még magam is meglepődtem saját stílusomon.

- Ja persze, semmi gond. – felelte Tomi, majd könnyedén arréb tolt a kezével, és széthúzta az ágyakat, így legalább fél méterre voltak.

- Hoztam neked kakaós csigát, remélem szereted. – nyújtottam felé, bár a nejlon már kicsit undorító volt.

- Persze, hogy szeretem, köszi! – lelkesedett Tomi.

Én is elkezdtem enni a sajátomat, ahogy ő is, majd egymás után mentünk fogat mosni. Mire kiértem, Tomi már az ágyában feküdt, a plüssmaciával, amit elég viccesnek tartottam.

- Ő itt Dörr Me! – mutatta be, mikor látta, hogy a macira mosolygok. Ettől csak még jobban nevettem, majd befeküdtem az ágyamban.

- Nem gond, ha a lámpát lekapcsolom? Még nem akarok aludni, csak kérdezem.

- Nem baj.

- Ééés… - kezdtem a „villanyoltás utáni beszélgetésünket”, csak ötletem nem volt, mit hozzak fel. – örülsz, hogy élőzenekarral játszhatsz? – böktem ki végül. Oké, lehetett volna jobb kérdésem is, de kezdetnek mindig jó a zene.

- Persze, hogy örülök. Régebben is néhány fellépésem volt már, hogy élőzenekarral nyomtuk a mizut, nekem nagyon bejött. Most pedig mind a negyven helyen! Nagyon jó lesz! – lelkesedett őszintén Tomi.

- És régebb óta ismered a többieket?

- Mármint a srácokat?

- Aha. – feleltem, ezzel kizárva Orsit. Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy vajon milyen lenne Amival dumálni, de meg kell hagyni, hogy Tomival is jól lehet beszégetni a sötétben.

- Nem, nemrég óta ismerem őket, Dani a dobos, Zoli a gitáros.

- Hát, kár, hogy nekem a zongora a kedvenc hangszerem. –tettem hozzá, majd egy kicsit nevettem is halkan.

- A zongorát én is nagyon szeretem, jó lenne megtalulni játszani rajta, csak aztán valahogy nem jön össze. Te tudsz zongorázni?

- Hát, kimondottan sosem tanultam, de nálunk otthon van egy zongora, néha leülök hülyéskedni, igyekszem a hangulatomnak megfelelő hangokat eltalálni. De dalokat nem tudok zongorára írni, kétszer egymás után nem tudom ugyanazt eljátszani.

- Tudod, meghallgattam a CD-det. – ismerte be Tomi, mintha ez valami halálos bűn lenne. Na, ezt már nem bírtam megállni, hogy ne kössek bele.

- És ezt most miért mondod? Ennyire kínos neked? – kérdeztem kissé felháborodottan, fel is ültem az ágyamon.

- Jaj, nem, dehogyis, félreértesz. – nyugtatott meg Tomi, így visszafeküdtem.
– csak azért mondtam így, mert szerintem te nem nézted volna ki belőlem. Igaz?

- Hát… Tényleg igaz. – ismertem be.

- És szerintem nagyon tehetséges vagy, de kicsit furcsa, hogy mindegyik dalod naggyából ugyanarról szól, hogy mi, fiúk, mennyire „szemetek” vagyunk.

- Ez nem igaz! Nem hallgattad elég figyelmesen, mert mindegyik másról szól.

- De a lényege ugyanez.

- Na és akkor?! A te számaid lényge meg a bulizás. Nem?

- De, végilüis igen, de nekem is vannak érzelmesebb számaim.

- Jó, a CDről nekem is van egy, ami másról szól.

- Az utolsó szám?

- Igen, az egyetlen, amit angolul énekelek.

- Ja, igen, az nagyon tetszett, mi is a címe?

- Before you say goodbye. – adtam meg a választ.

Aztán elkezdődött a csend, amit úgy éreztem, muszáj megtörnöm valamivel.

- És kik jönnek még holnap? – kérdeztem, felé fordulva, mivel eddig a plafont néztem. Mivel a redőny nem volt lehúzva, az ablakon beszűrődő fénynek köszönhetően láttam, hogy Tomika is engem néz, oldalra fordulva. Kicsit megilyedtem, vajon mióta nézhet már?

- Nem olvastad el azokat a tonnaszámú papírokat, amit mindenki megkapott a turné előtt? – kérdezte meglepetten Tomi, és most ő egyenesedett egy kicsit feljebb, de aztán visszafeküdt.

- Az olvasás Ami dolga. – világosítottam fel. – Néhányat elolvastam, meg megnéztem a térképet, az állomásokat. De én azt nem értem, hogy miért megyünk össze – vissza? Sokkal egyszerűbb lenne sorba venni a városokat.

- Az én ötletem volt. – ismerte be mosolyogva Tomi. – így sokkal viccesebb.

- Én ebben nem értem a poént. – hagytam rá mosolyogva. – De nagyon örülök a lehetőségnek. Sok várost most fogok látni először.

- Én is csak néhány helyen jártam az állomások közül. De a kérdésre válaszolva, - tért vissza Tomi, bár már ki is ment a fejemből, hogy mit kérdeztem. – Lesz még két háttértáncos, akit fel kell vennünk, és lesz egy közös fodrászunk és egy stylistunk is. Plusz egy edző, meg még lesznek, akik csak „jönnek –mennek”.

- Kikre gondolsz? – kérdeztem Tomit, felkeltette az érdeklődésemet.

- Például a takarító személyzetre, a buszt tisztán szeretnénk látni, nem? – vetette oda nekem.

- Ja… -mondtam kissé lehangoltam, érdekesebb dologra számítottam.

- Meg persze lesznek vendégfellépők is.

- Na! Tényleg? Kik? – kérdeztem, mostmár komolyan érdeklődve.

- Te tényleg nem olvastál el semmit? – kérdezte nevetve Tomi. Oké, lehet, hogy nem ártott volna. – Például Kölyök és Bence is biztos beugrik egy-egy állomásra. A lányok közül meg Lola és Barbee jön, de biztos lesznek, akikkel összefutunk, például Snow is jelen szokott lenni sok rendezvényen.

Tomi sorolta tovább az estelegesen befutó embereket, és én csak rá figyeltem, és őt hallgatam. Hihetetelenül édes volt, ahogy macival a kezében arról beszél, hogy mennyire bolodog a lehetőségtől.