12. fejezet

Rossz hír

„Ditta, a tinilányok kedvenc énekesnője a tegnapi napon ismét tanúbizonyságot tett arról, mennyire is gyűlöli a pasikat. Szemtanúk elmondása szerint a celeblány éppen egy taxiból szállt ki, és egy épület felé sétált, mikor egy ártatlan görkoris gurult felé. »A fiú megbotlott valamiben, és elesett. A kezében lévő kávé pedig Dittára is csöppent.« - meséli az egyik szemtanú. Ezután Ditta hisztérikus rohamot kapva kiabált a fiúval, akinek a térde ilyenkor már szemmel láthatólag vérzett. »Hangosan veszekedtek, hogy fehívják magukra a figyelmüket.« - meséli tovább a szemtanú, aki a nevét nem árulta el lapunknak. Információink szerint ezt követően a fiú tovább gurult, és Ditta nem segített neki a felállásba sem, ő csak a felsője miatt aggódott, majd morcosan besétált az épületbe.

A frissen berobbant sztárocska első turnéjának néz elébe, mint Fluor Tomi előzenekara. A turnét pedig ismeretlen okok miatt elhalaszották egy nappal, és nem elég, hogy az egész turné késik, állítólag a turnébuszt is megbüntették tilosban parkolásért. Kíváncsian várjuk, meddig ível még felfelé Ditta kisasszony karrierrje, ha ennyire nem segítőkész, és ilyen önző…”

Az újságot mérgesen eldobtam magamtól, de csak azért, mert Ami megtiltotta, hogy összegyűrjem. Még sosem olvastam magamról ennyire hazug cikket. Bár az alapja igazság volt, de tele volt túlzásokkal, és az információk egy része sem volt hiteles. Először is, a kávé nem „csöppent”, hanem ömlött. És mi az, hogy „előzenekar”? Én nem zenekar vagyok! Oké, a fiúval tényleg bunkó voltam, de ebből miért kell ekkora ügyet csinálni?

-         Van még valami más is? – kérdeztem Amit, hogy visszatérjek a valóságba. Éppen a buszon ültünk, és Sanyi azt is elújságolta, hogy nem kapott bűntetést.

Mégegyszer az újságra néztem, amiért éppen Ami nyúlt. Nagyszerű, még egy kép is volt rólunk, tehát a történetet valószínűleg minden olvasó el fogja hinni. Volt már, hogy nem írtak túl jó dolgokat rólam, de azért ez már túlzás. A többi vélemény volt, vagy ilyesmi, de nem a megtörtént eseményeket forgatták át hazugságokká.

-         Szandi hozott még egy hetilapot is, de ez csak egy kisebb írás a turnéról. – mutatta felém Ami az újságot, Tomi fotójával. – Elolvasod?

-         Nem. – feleltem durcásan. Nem Amira voltam mérges, csak alapból elrontotta a kedvemet.

Fél órával ezelőtt még nem volt semmi baj, Tomi mindenkinek hozott reggelit, így nem kellett külön megállni, hamar ideértünk. A busz már indulásra kész volt, Sanyi mindent elintézett. A cikk írójának fogalma sincs róla, Sanyi mennyit küzdött azért, hogy ma menni tudjunk, erre ő megrágalmazza azzal, hogy bűntetést kapott?

A busz emeletes volt, most mindenki az alsó szinten volt. Zoli a gitárával szórakozott, aminek a zaja látszólag csak engem zavart. Tomi a mobiljával volt elfoglalva, Ami pedig velem. Orsi a mi beszélgetésünket figyelte. Dani pedig valamit olvasott. Én felmentem a felső szintre, ahol az ágyak voltak. Bár nem is tudom, mennyire nevezhetőek ágyaknak, de azért viszonylag kényelmesek voltak. Ráültem arra, ami a sarokba volt, és elgondolkodva bámultam ki az ablakon. Csak néztem, ahogy elhagyjuk a házakat, az utcákat, a fákat. Fogalmam sem volt, merre járhatunk, de tudtam, hogy az úticél Szlovénia volt. Még egyszer sem jártam arra. A mobilom elkezdett csörögni, de kinyomtam. Semmire sem vágytam jobban, mint a magányra.