14. fejezet

Csajos délután

Amival egy rövid ideig sétálgattunk az utcán, majd megláttunk egy plázát, így oda mentünk vásárolni. Éppen egy újabb magasszárú tornacipőt próbáltam, de aztán valahogy nem tetszett annyira, hogy beálljak érte a kassza előtti kígyózó sorba. Besétáltunk egy táska boltba.

-          Na és mi a véleménye a csapatról, hölgyem? – kérdeztem Amit a magunk „úrinő” stílusában. Sokszor szoktunk ilyen hangnembe beszélgetni, persze csak poénból.

-          Hát, Orsi nagyon szimpatikus, vele megtaláltam a közös hangot. Tomi is jó fejnek tűnik, bár vele nem beszélgettem túl sokat, csak az elmondásod alapján gondolom. Én eddig csak a vécén nyitottam rá. – mondta Ami, majd elkezdtünk nevetni. – De viccesnek látszik, és kicsit komolytalan is szerintem.

-          Azért lehet vele komolyan is beszélni. – pontosítottam, amíg levettem egy kisebb szabású, virágos táskát.

-          Persze, biztosan, de én még nem láttam azt az oldalát. – mondta Ami, és ő is nézegette a táskát.

-          Majd legközelebb te alszol vele egy szobába. – mondtam viccelődve, és Ami díjazta is egy kis mosollyal.

-          Aztán Danival meg Zolival nem is nagyon beszélgettem, bár Zoli nagyon tehetségesen gitározik.

-          De egy bunkó! – ellenkeztem Amira pillantava, míg visszatettem a helyére a táskát.

-          Azt észrevettem, hogy veled nem túl barátságos, de ne vedd magadra.

-          Nyugi, sosem voltam ilyen. – biztosítottam, majd elindultam a sarok felé, mivel megláttam egy bőröndöt.

-          Ez nagyon tetszik! – lelkesedett Ami.

-          Hát szükségem is lenne egy újra. – mondtam, majd alaposabban szemügyre vettem. A kerekei hibátlannak tűntek, a bőröndnek piros színe volt, érdekes, fekete mintákkal. Olyan mangás volt az egész, és mégis tetszett, pedig nem rajongok az ilyenekért. – Ezt megveszem! – döntöttem el. – Majd később visszajövünk érte, nézzünk egy-két felsőt is.

-          Rendben! – egyezett bele Ami, majd elindultunk a kijárat felé. Betértük a legközelebbi ruhaboltba, és belevetettük magunkat a felsők kupacaiba.

-          És mi van Petivel? – kérdeztem, majd megláttam egy „lost in music” feliratú felsőt, fekete színű volt, fehér betűkkel. Elindultam a próbafülke felé, de közbe ránéztem Amira, hogy tudja, figyelek rá.

-          Sokszor beszélünk telefonon, nagyon hiányzik. De azt mondta, lehet, hogy egyszer beugrik valamelyik koncertre.

-          Az jó! – szóltam ki az ajtó mögül, míg magamra húztam a felsőt. – Úgyis rég láttam már.

-          És a szüleiddel beszéltél már?

-          Nem. – feleltem, majd kiléptem a fülkéből. – majd felívom őket valamikor.

-          Ditta, ez tökjól áll!

-          Tudom! – simítottam végig magamon elégedetten. – Megveszem!

-          Nem értem minek, ha minden hónapba kapsz egy tucat ingyen ruhát.

-          Mert tetszik! Azok közül meg örülök, ha egy a stílusom.

A kasszához sétáltunk, és fizettem. Aztán még bementünk egy-két boltba, Ami is vett néhány ruhát magának, visszamentünk a bőröndért, majd elindultunk vissza a buszhoz. Mikor odaértünk, a többiek már vártak ránk, és volt még ott két lány is. Nagyon hasonlítottak egymásra, mindketten szőkék voltak, és ránézésre testvérek lehettek.

-          Sziasztok! – köszönt barátságosan Ami a többieknek. – Remélem nem késtünk el, sokat kellett várni?

-          Nem, nyugi, mi is kb. 2 perce állunk itt. – nyugtatta meg Orsi.

-          Mi meg már vagy fél órája várunk rátok! – kezdett bele mérgesen Zoli. – Mit lehet ennyi idejig csinálni?! – kérdezte, majd a bőröndömre vándorolt a tekintete. – Ó, csak nem vettél magadnak egy bőrönd ruhát? – gúnyolódott. – Te most komolyan ezért jöttél el? Hogy vásárolj? Nem fogod fel, hogy ez a munkád?! Biztos… - folytatta Zoli, de valaki félbe szakította. De már túl késő volt, így is eléggé felhúzott.

-          Oké Zoli, értjük. – nyugtatgatta Tomi, de ő is érezte, hogy elkésett. – Most pedig szálljunk fel, mert el fogunk késni, ha tényleg itt álldogálunk.

Mindenki elindult a bejárat felé, köztük a két szőke lány is, akik kíváncsian tekintgettek rám, de én csak egy helybe álltam és ráncoltam a szemöldököm. Biztos Zoli meg Dani szedte fel magának, vagy Orsi barátnői, esteleg Tomi ismerősei lehettek… De most ez egyeltalán nem érdekelt. Már mindenki felszállt a buszra. De én nem.