21. fejezet

Idegen-vezetés

A szoba sokkal tágasabb volt az előzőnél, de mivel kétszer annyian voltunk, ez így is volt természetes. Viszont sokkal színvonalasabb volt, a berendezés is nagyon tetszett. A szembe lévő falon két óriási ablakon keresztül önötte el a fény a szobát, a kettő között pedig egy ajtó volt, ami azt jelentette, hogy van erkély is. A falak almazöldek voltak, a bútorok és kiegészítők fehérek, ugyanúgy, mint az ablakkeretek. Ami meglepő volt, hogy négy külön ágy volt, a szoba bal részén, semmi franciaágy! Hála a jó égnek – gondoltam. Az ágyak mellett mindegyik éjjeli szekrényen egy-egy illatos virágcsokor díszelgett, felettük egy lámpa, az ágyak között pedig fehér prémes szőnyegek díszelegtek. Az ajtó mellett bal oldalon egy fehér, zárt bútor volt, a jobb felén pedig egy kisebb asztal, körülötte kényelmesnek látszó ülőgarnitúrák és fotelek, szintén a kisebb fajtából. Az asztalon lévő virágcsokor harmonizált az éjjeli szekrényeken lévőkkel.

De talán érthető, hogy a szobába betérve nem a virágokon és az erkélyre néző, szinte földig érő ablakokon akadt meg a szemem először, hanem a többbieken. Orsi és Tomika éppen az asztal körül elhelyezett fotelekbe ültek (vagy feküdtek?), és mint látszott, nagyszerűen érezték magukat – nélkülem. Amint beléptem, egyből Tamáson akadt meg a szemem, mivel ő szemben ült velem, orsi háttal, de amint nyílott az ajtó, ő is felém fordult. Éppen valami hihetetlen vicces történetet beszélhettek meg, mivel amint beléptem, és Tomira néztem, ő önfeledten nevetett. Semmi nyoma a szomorúságnak, ránézésre mindent el tudtam volna mondani róla, csak azt nem, hogy letört. Szóval ennyi, ő már túl is tette magát az egészen. Jó, annak örültem, hogy már nem szomorú miattam, viszont kicsit bántott, hogy neki nem számított semmit a veszekedésünk az indulás előtt. Miért, ditta, neked jelentett valamit? – szólalt meg a hang ismét a fejemben. - Dehogyis! – tiltakoztam rögtön. – Mégis mit jelentett volna?! Csak mondtam, hogy nem vagyunk barátok, mégcsak meg se bántottam vele. – fejeztem be a mondatom, de ilyenkor ismét hallottam egy kérdést: És téged bánt?

Utáltam vitatkozni magammal, mikor több érvem van egymással szemben, nehezen tudom eldönteni, melyik oldalon is vagyok. De most az egyszer örültem, hogy elterelték a figyelmemet, így ismét visszatértem a valóságba.

-          Ditta, hát megjöttél? – szegezt nekem Orsi az abszolút értelmetlen kérdését.

-          Igen. – néztem rá, de aztán leesett, hogy Ami is ott van, ezért barátságosan hozzátettem: Sziasztok! – mosolyogtam, majd egy röpke pillantást vetettem Tomika felé is, de ő nem nézett rám, valamit mintha a zsebébe keresett volna. Észre sem vett. Legalábbis nem nézett rám. Keresztülnéz rajtam! – estett le.

-          Az ágyakat már elosztottuk, ha nem bánod. – mondta Ami, majd a bőröndömet behúzta a szekrény és az ajtó közé.

-          Jaj nem, dehogyis! – mondtam őszintén. – Elvégre én késtem. – kezdtem a magyarázkodást, de észrevettem Orsi kíváncsi pillantását. Arra gondoltam ez nem a megfelelő pillanat a mesélésre, ezért hozzá fordultam. – Na mutasd, ki hol alszik!

Orsi boldogan kiszállt a fotelből, mellém lépett, és az ablak melletti ágyra mutatott.

-          Az ott Tomikáé, az a tied, az enyém, és Amié. – haladt kezével az ajtó felé.

Hát ez nagyszerű! Mégcsak nem is próbálja leplezni, hogy ki akarja sajátítani Amit! Gondoltam felvetem a csere ötletét, de nem akartam erőszekoskodni, ezért csak ennyit mondtam:

-          Nagyszerű! És hogy osztottátok el?

-          Hát az ablak mellett senki nem akart aludni, ezért Tomika bevállalta. Ami mindenképp a szélsőt szerette volna, én meg az Ami mellettit választottam. felelte még mindig boldogan Orsi.

-          Nekem oké. – mondtam beletörődve, majd ledobtam a táskámat, és lehuppantam a fehér ágytakaróra. – Amúgy mennyi az idő?

-          Tíz körül. – felelte Ami. – Fáradt vagy?

-          Nem, dehogyis! – feleltem, majd boldogan körbenéztem magam körül. Hát végre itt vagyok.

-          Megvártunk a vacsival. – mondta Orsi.

-          Tényleg, hol a konyha? – fordultam körbe, majd Orsi kezét követve megláttam a bajárati ajtó közelében. Ugyanott volt, mint ezelőtt a fürdő. – És a fürdő? – jutott eszembe a logikus kérdés.

-          Tomi, megmutatod? – fordult felé Orsi. Fogalmam sincs, hogy Orsi miért pont őt kérte, meg, és kezdtem gyanakodni, hiszen nem tudtam, hogy Tomi elmondta-e nekik mi történt, vagy mit mondott egyeltalán mikor felszállt a buszra. Reméltem, hogy a többiek nem tudják, mert nem nagyon voltam büszke rá.

-          Aha. – állt fel mosolyogva Tomi, majd kinyitotta az erkélyajtót, aminek a szabása nagyjából megegyezett az ablakokéval.

A nyitott ajtón keresztül a szobát ellepte a nyári szellő illata. Én követtem Tomit, és kimentem az erkélyre, bár nem nagyon tudtam ezt összekötni a fürdőszobával. A hossza végigérte az egész szobát, viszont amilyen hosszú volt, olyan keskeny. Két ember nem fért el rajta egymás mellett, ezért követtem Tomikát, aki jobbra fordult, majd ismét jobbra. Tehát az erkélyről nyílik az ajtó a fürdőszobába! Szuper, még jó, hogy nem télen jöttünk! – gondoltam magamban, de egész egyedi tervezésnek tartottam, bár arra gondoltam, eredetileg nem így volt, csak később rendezhették át.

-          Na, ez lenne az! – nyitotta be az ajtót, majd bementünk. A fürdő egész tágas volt, épp megakadt a szemem a csap felett lévő tükrön. Úristen! – gondoltam magamban. Már teljesen megfeletkeztem arról, hogy csórónak öltöztem. Csak most esett le, milyen ruhába is mutatkozok Tamás előtt. De aztán elkaptam a tekintetem, és a fürdőbe néhány másodpercig csend volt, mintha mindketten vártunk volna valamire.

-          Milyen tágas! – mondtam, de amint az utolsó szó is elhagyta a számat, óriásit haraptam bele, ami kicsit fájt is. Hogy mondhatok ilyet? Bocsánatot kéne kérnem! – kezdtem ismét az agyalást. – Hogy neked? – szólított meg a cseppet sem hiányolt másik énem. – Ditta, szedd össze magad! Egy fiútól készülsz bocsánatot kérni? ugyan már!

Éppen készültem visszavágni saját magamnak, de ekkor Tomika kisétált a szobából. A tükörből a csalódott, szomorú és rosszul öltözött énem nézett vissza rám.