24. fejezet

Egy pohár víz

Amikor az erkélyen keresztül beléptem a szobánkba, Ami és Orsi éppen a szekrény előtt álltak, és kipakoltaák néhány ruhájukat a bőröndből, már nem értettem, mi értelme, ha holnap már úgysem alszunk itt. Amíg fogtam egy hajgumit, és a hajamat oldalra kötöttem, a tekintetemmel Tomit kerestem, de nem láttam a szobába. Kissé lejjebb húztam a hajgumit, hogy lazábbnak tűnjön a jobb oldalra kötött, könyökig érő hajam. Néha szeretem így elkötni, olyan művésznői megjelenést kölcsönöz.

Én a régi bőröndömből mindent átpakoltam az újba, és szabaddá tettem az ágyat. Gondoltam iszok egy pohár vizet, ezért beléptem a konyhába, és legnagyobb meglepetésemre ott találtam Tomikát.

-          Hát te mit csinálsz? – kérdeztem meglepetten, mire Tomi felém fordult.

-          Mosogatok. – mondta Tomi, majd a kezével enyhén megdörzsölte az orrát, és kissé zavartan meredt maga elé.

-          Te?! – kérdeztem abszolút meglepve. – Azt hittem, utálsz mosogatni. – tettem hozzá kicsivel később, mikor Tomi hátat fordított, a mosogató kedvéért.

-          Azt nem is mondtam, hogy szeretek. – mondta halkabban.

-          Segítsek? – léptem közelebb.

-          Mindjárt kész. – mondta, majd a kezét ismét felemelte.

Lemondtam a szándékról, hogy vizet engedek a csapból, nem akartam megzavarni Tomit. De azért kinyitottam a hűtőt, hogy nehogy úgy tűnjön, céltalanul jöttem be. De mikor láttam, hogy a hűtő teljesen üres, sőt nem is hűt semmit, gyorsan be is csuktam, és reméltem, hogy Tomi nem hallotta meg az ajtó hangját. Kisiettem a konyhából. A szobában még égett a nagy lámpa, de már Amiék felkapcsolták az éjjeli szekrény feletti lámpákat is (nálunk is, köszönjük) és Orsi ágyán ültek egymással szemben, és divatlapokat nézegettek, és néha mutogatták egymásnak azokat a ruhákat, ami valamiért megragadta a figyelmüket.

-          Na, hogy álltok? – fordult felém Ami.

-          Hogy érted? – álltam meg.

-          Fáradtak vagytok, vagy fennt szeretnétek maradni?

-          Hát, szerintem lassan kidőlünk a sorból, ezt le is kapcsolhatom, nem? – kérdeztem, majd a nagy lámpa kapcsolójához léptem.

-          Aha. – mondta Orsi, mire lenyomtam.

Tomika is kilépett konyhából, és mindneki befeküdt a saját ágyába, illetve Tomikáéba ketten voltak, beleszámítva Dörr Me macit. Amint lefeküdtem, éreztem, hogy ma nagyon kimerültem.

-          Szóval, holnapi program? – kezdte a társalgást Ami.

-          Hát nem tudom, hánykor kéne kelnünk? – kérdezte Orsi.

-          Én nem kelek korán. – szólaltam meg, mivel úgy éreztem, ha már sorba megyünk, most én jövök.

-          Szerintem ráérünk akkor felkelni, mikor megébredünk. – mondta Tomika nagyon bölcsen, amin kissé mindenki elmosolyodott.

-          Oké, szóval a koncert úgyis csak este kilenckor kezdődik, a várost nézhetjük délután, de ha korán felkelünk, akár délelőtt is. – tervezgetett Ami.

Ez a beszélgetés sokkal másabb volt, mint ezelőtt Tomival. Túl sokan voltunk egy szobába, és még egyeltalán nem szoktunk össze, ezért nem nagyon tudtunk személyesebb dolgokról beszélgetni. Ami és Orsi egy idő után suttogóra fogta, én meg nem akartam belefolyni, mivel egyrészt ki is hagytak az egsézből (Orsi háttal nekem feküdt), másrészt nagyon kimerült voltam, és már Tomika is aludt. Ő is aludt, alig egy méterre tőlem…