25. fejezet

A lélek tükre I.

Már megint Ő. Mindig is itt van velem, mindig benne van az összes gondolatomban. Ő rejtőzik az összes kétérteltelmű mondatom mögött. De most nem csak bennem van, hanem velem. És repülök, tudok repülni. Nem, előre és hátra megyek. Ez egy hinta, amin ülök, és ő itt ül velem. Itt ül, szorosan mellettem. A háttérben néha a föld, néha az ég, de a lényeg a pillantása. Csendben ülünk, és egymást nézzük. Figyelek minden egyes lélegzetemre, és hallgatom az övét is. Érzem a szívdobbanásaimat. Érzem az életet. Ugyanazt látom a szemében, mint amit mindigis kerestem benne. Most megvan minden. A hinta megáll, és mi leszállunk. Egymással szemben állunk, Ő a kezeimért nyúl. Egyre erősebben szorítja, majd magához húz, és szorosan átölel. Én a két kezemet a nyaka mögött kulcsolom össze, majd hamarosan szétnyitom, és a vállaira teszem. Erősen szorítjuk egymást. Érzem az illatát. Mintha sosem lettünk volna még ilyen közel egymáshoz. Egy idő után elengedjük egymást, és némán nézzük egymásra. Az ő szemét nézem, de magamat is látom benne. Csak egymásra figyelünk, azt hiszem, így lesz a Te meg énből Mi. Lassan felém hajol, én mozdulatlan vagyok. Várok, és ő egyre közelebb van…

Két éjszaka alatt másodszor riadtam fel. Úgy éreztem, megfulladok, sűrűn kapkodtam a levegőt. A szobában vaksötét volt, halk szuszogásot hallatszottak. Mindenki alszik, én pedig egyedül vagyok, teljesen egyedül, megint. Legszívesebben felkeltettem volna valakit, de nagy az esély rá, hogy bárki lenne a jelölt, rögtön elkezdene nevetni, ha azzal indokolnám, hogy rosszat álmodtam. Nem éreztem magamat fáradtnak, és a legkevesebb kedvem sem volt az alváshoz. Nem akartam, hogy ez folytatódjon. Véget akartam vetni neki, azonnal! De ez elől nem lehet elmenekülni, nem lehet csak úgy lezárni. Ez bennem marad.

Hirtelen az az ötletem támadt, hogy elmegyek valahova, de valószínűleg nem találnék vissza. Így hát arra gondoltam, kimegyek az erkélyre. Csakhogy (habár nyár volt) ez az este nem tartozott a kimondottan meleg, nyári estékhez, főleg nem rövid pizsiben. Arra gondoltam, felkapok valami kabátot, csakhogy a bőröndöm a szoba másik felébe volt, és ha odáig emegyek, tuti felkeltenék mindenkit, főleg, ha még neki is mennék valaminek. Mielőtt elaludtam, nem mértem fel, mit hol hagytunk, és most alig látok valamit. Ami és Orsi bepakolt a szekrénybe, ami szintén a szoba másik felében van. Viszont Tomika a bőröndjét az ágya előtt hagyta! De fogalmam sincs, hogy hol van a kabátja, az egészet meg csaknem kéne feltúrnom… Viszont itt bennt sem bírok maradni, még mindig kínoztak az álomról megmaradt emlékeim. Ha visszaalszok, (már pedig kezdek fáradni) akkor szinte biztos, hogy visszatérek a folytatáshoz. Na, ezt nem engedhettem, friss levegőre volt szükségem, azonnal. Hirtelen felálltam az ágyról, és kissé meg is szédültem, de megkapaszkodtam. Tettem egy lépést arra, amerre Tomika bőröndjét tippeltem. Léptem kettőt, és a padló recsegni kezdett, ezzel megtörve a csendet. Nappal fel sem tűnt, így viszont meglehetősen hallatszott, így inkább csak „settenkedtem” a bőrönd felé. De nem sokat segített. Négy-öt lépés után el is értem, és a sötétben kinyitottam Tamás bőröndjét, szerencsére ki volt cipzározva, így azzal nem kellett zajonganom. Felnyitottam a bőröndöt, és elkezdtem óvatosan tapogatózni, és reméltem, hogy nem botlok semmi zacskóba, vagy bármely túl hangos tárgyba. Néhány (vastagságukból ítélve) rövidujjú után az alján találtam egy vastagabb, összehajtott felsőt, így óvatosan kirángattam. Ekkor Tamás mocorogni kezdett az ágyában, én lélegzetvisszafolytva guggoltam, nem akartam felébreszteni, és ha felkapcsolt volna egy villanyt, elég furcsán mutattam volna, amint a cuccai között turkálok. De ő a jelek szerint csak átfordult a másik oldalára. Arra gondoltam, vajon ő mit álmodik most. Aztán Ami és Orsi felé fordultam (aminek semmi értelme nem volt) és azon is töprengtem, vajon ők hogy alszanak.

A pulcsit felvettem magamra, és nagyjából kétszer is belefértem volna. De most tökéletesen jött, így hát elindultam az erkélyajtó felé, illetve oda, ahova elképzeltem emlékezetem alapján. A padló ezen a helyen már nem is adott ki semmilyen hangot, ezért megszaporáztam lépteimet, hogy minél előbb kiérjek.

És ekkor valamibe nagyon erősen bevágtam a térdemet, majd egy hangos koppanás hallatszott a padlón. Én először a bal lábamon ugráltam, a jobb térdemet szorítottam a kezemmel, mert hirtelen mentem neki, és az élébe mentem bele. Feltételeztem, hogy mindenkit sikerült felkelteniem, de sehonnann nem hallatszott mocorgás. Kitapogattam a padlón a fellökött bútordarabot, egy szék volt, és fogalmam sem volt, hogy kerülhetett oda, nyilván valaki nem tolta be maga után. Miután felállítottam, óvatosan kikerültem, majd tovább sántikáltam az erkélyajtó felé, és hamarosan meg is találtam. Kissé elhúztam a sötétítő függönyt, és utána vissza is. Nagyon óvatosan megnyitottam az ajtót, bár gondoltam rá, hogy a szék után ez már nem számít.

Bármilyen meglepő volt, odakinnt még világosabb volt, mint a szobában, de itt sem láttam sokkal többet, a közelben semmilyen lámpa nem világított. Elindultam kifelé, de mikor már azt hinném, nem jöhet rosszabb, elbotlottam a küszöbbe is, mivel nem vettem észre, hogy van, és bevágtam még a lábujjamat is, szintén a jobb lábamon. Meg is botlottam, és el is estem volna, de a kezeimet kitettem magam elé, így megtámasztottam magam. Miután felálltam, becsuktam magam mögött az ajtót. Ha jobbra megyek, akkor a fürdőbe mentem volna, de most balra fordultam, és az erkély legszéléig elsétáltam. A végén lültem, a hátamat az ablaknak támasztva, és arra gondoltam, hogyha nem lenne a függyöny, most látnám, ahogy Tomi valószínűleg Dörr Me-vel alszik. De nem láttam, így hátat fordítottam, és nekidőltem az ablaknak, de a lábamat már nem tudtam kinyújtani, mivel az erkély nem volt olyan széles, így csak felhúztam a térdemet és átkaroltam, de aztán el is engedtem. Egyedül voltam, így ismét elmerültem a gondolataimban.