27. fejezet

Az erkélyen

Tomival úgy döntöttünk, még visszaalszunk, hiszen úgy sem kell korán kelnünk, és már nem is féltem attól, hogy a rémálmom folytatódni fog. És annak is nagyon örültem, hogy Tomikával minden rendben van köztünk, és nagyon hálás voltam neki, amiért megvigasztalt. Orsiék kilenc körül felkeltek, nekünk csak tizenegykor sikerült. Kettőnk közül én keltem előbb, Tomika Dörr Me-t szorosan magához húzva aludt. A függönyök már el voltak húzva, és láttam, hogy Ami az erkélyen beszélget Orsival. Felültem az ágyamban, és körbenéztem a szobában. Kiderült, hogy a széket, amibe elestem, én nem toltam be magam után. Ez is ilyen tipikus – gondoltam magamban. Tomi is elkezdett ébredezni, és mikor kinyitotta a szemét, rám nézett, és látszott, hogy nagyon fáradt.

-          Jó reggelt! – mosolyogtam felé.

-          Hmm. – válaszolt ő is, majd becsukta a szemeit.

Gondoltam kimegyek Amiékhoz, de előtte bementem a konyhába, hátha van kávé, és szerencsés voltam, mert Orsiék már csináltak, és a mosogató mellett lévő két csészéről ítélve már ittak is. Én is öntöttem egy kicsit magamnak, és hagytam Tominak is, majd elindultam az erkély felé.

-          Sziasztok! – köszöntöttem barátságosan, bár kissé álmosan is, a szememet zavarta még a világosság, és az enyhe szellő.

-          Ditta, jó reggelt! – köszöntek felém, és hátraordultak mindketten.

-          Látom megtaláltad a kávét is! – mosolygott Orsi a csésze felé.

-          Ja, igen. – túrtam mosolyogva a hajamba, és kihasználva az alkalmat befurakodtam kettőjük közé.

-          Amúgy mit keres rajtad Tomi felsője? – kérdezte Ami sokat sejthető mosollyal.

-          Igen, én is pont kérdezni akartam. – fordult felém Orsi is ”Mindent tudni akarok” pillantással.

-          Jaa… - néztem végig magamon. eddig fel sem tűnt, hogy ez van rajtam. tegnap naggyából beájultunk mindketten az ágyba, nem is gondoltam rá, hogy le kellene vetnem.

-          Ditta, mit csináltatok ti, amíg mi aludtunk? – tett fel egy konkrét kérdést Ami.

Egyrészt Aminak nem szokásom hazudozni, és valahol el is akartam mesélni neki az igazságot, de valami megállított. Mikor visszagondoltam az igazságra, azt éreztem, hogy ez csak kettőnkre tartozik, és nem akartam elmondani senkinek, annyira féltettem ezt az emléket, inkább úgy döntöttem mélyen őrizgetem magamban, ezért csak ennyit feleltem:

-          Éjszaka felébredtem, és kimentem az erkélyre egy kis friss levegőt szívni, de mivel hideg volt, kellett egy felső, a bőröndöm messze volt, nem akartalak felkelteni titeket, ezért Tomitól kölcsönöztem. – mondtam, majd ittam a kávéból. Kitűnő válasz – gondoltam magamban. Nem hazugság, és nem is részeletezés.

Orsi és Ami arcán látszott, hogy valami nagyobb sztorira számítottak, de erről nem beszéltem nekik. Ezután egy kis ideig csendben voltunk, és mindenki a kilátásba gyönyörködött. Majd egy kis idő után Tamás is kilépett az erkélyre, a szemét dörgölve.

-          Jó reggelt! – köszöntöttük őt is.

-          Nektek is, hú, iszonyúan fáradt vagyok. – válaszolta, bár ha nem mondja, akkor is észrevettük volna, mivel nagyon fáradtnak tűnt.

-          Kávét? – kérdeztem élénken. Én már teljesen felébredtem, és éreztem, hogy szép napnak nézünk elébe.

-          Hol van? – kérdezte Tomi. Ha tegnap nem történt volna semmi, kost valószínüleg valami olyasmit mondtam volna, hogy „ Na szerinted mégis hol lenne?” De tekintettel a történtekre így feleltem:

-          Majd én hozok, hagyd csak. – mondtam, és elindultam befelé, gondosan ügyelve a küszöbre. Töltöttem neki is egy csészébe, az enyémet pedig eltettem a többi közé, a mosogató mellé. Majd visszamentem, és odanyújtottam. – Már itt is van!

-          Köszi! – nyúlt érte Tomi.

-          Na és mikor csinálunk valami tartalmasat? – kérdezte Ami.

-          Felőlem csinálhatunk, mire gondoltál? – kérdeztem felé fordulva.

-          Először is, mondjuk öltözzetek fel. – tanácsolta Orsi.