28. fejezet

Nyolcvannégy

Eddig különösebben nem is vettem észre, hogy Ami és Orsi már felöltöztek, míg mi Tomival pizsiben álldogáltunk az erkélyen, és engem még a kék-piros felsője is melegített.

Ami hosszú, barna haját begöndörítette. A hajunk nagyon hasonlított, csak az enyém festett fekete volt, az övé pedig barna. Egy piros-fehér színű apró virágmintás egyberuhát viselt. Szinte pántnélküli volt, csak egy vékony pánt volt a közepén, amit a nyakába kötött. Ehhez egy fehér magassarkút választott.

Orsinak a szőke haja szintén göndör volt, ő egy farmersortot vett fel egy átlagos edzőcipővel, és egy zöld felsővel, amin fehér felirat volt: „We just do what we do” Valaki nagyon lazának akar tűnni ma – gondoltam gúnyosan.

-          Okés, akkor én megyek öltözni! – mondtam, mire mindenki elindult befelé. Először Ami ment be, őt követte Orsi, én, majd Tomi.

De amikor Orsi ment be, ő sem vette észre a köszöböt, és szintén elbotlott benne. Nekem eszembe jutott a tegnap este, és kitört belőlem a nevetés. Hát ez már nem lehet igaz, ebbe mindenki elesik? –gondoltam. De Orsi nem terült el a földön, csak megbotlott. Mikor hallotta, hogy nevetek hátra fordult, mire én rögtön abbahagytam. Nagyon kínos volt, egyeltalán nem értette min nevetek, azt hitte őt nevetem ki, pedig nem így volt. Talán részleteznem kellett volna a tegnap estét… - merült fel bennem. Láttam rajta, hogy kissé megbántottam, és biztos gyerekesnek is talál. Eszembe jutott az első találkozásunk, mikor biztosra vettem, hogy elkönyvelt fogyatékosnak.

Feltúrtam a bőröndömet valami ruha után, de nem tudtam eldönteni, milyen stílusban öltözzek fel. Végül egy farmersortot vettem fel, és egy kivágott halványkék felsőt, eredetileg pirosra gondoltam, de az mára Ami színe volt, és így kihangsúlyoztam a hajam fekete színét. Hozzá egy szintén halványkék deszkás cipőt választottam.

Amint kijöttem a fürdőből, Tomi már az ajtó előtt várakozott, és a szűk erkély miatt elég nehézkasen kerültük ki egymást. Nem beszéltünk semmit, pedig lehet, hogy illett volna valamit mondani, elvégre tegnap óta most vagyunk először négyszemközt, meg persze amikor felébredt.

Mire visszaértem, Ami elmosogatott, Orsi pedig bevetette mindenki ágyát. Kedves gesztusnak találtam, de én is meg tudtam volna csinálni, nem kértem rá. Kis idő múlva Tamás is belépett a szobába, Ami pedig kiment telefonálni. Tomi egy lila felsőt viselt, narancssárga adidas mintával és felirattal. Hozzá pedig egy fekete sapkát vett, amin szintén narancssárga felirat volt.

-          Na, akkor mehetünk? – csptam össze a kezemet, jelezve, hogy indulásra készen állok. – Szerintem először ebédeljünk valahol, aztán nézzük meg a várost, aztán jöjjünk vissza pihenni, és újult erővel irány a fellépés!

-          Ditta, ez nagyon jó ötlet, de talán egyeztetnünk kellene Zoliékkal is.

-          Uh, tényleg, Zoliék! – esett le hirtelen. Teljesen elfelejtkeztem róluk, mikor tegnap este megérkeztem, nem is láttam őket.

-          Átmész hozzájuk, és szólsz nekik, hogy mi készen vagyunk? – kérdezte Orsi.

-          Aha. – mondtam, majd kimentem a folyosóra, de mielőtt becsuktam az ajtót visszanéztem: - Hányas szoba?

-          Nyolcvannégy. – mondta Tomi tele szájjal.

Elindultam, és mikor az ajtó elé értem bekopogtam. Egy szőke hajú lány nyitott ajtót. Köszi Tomi, nagyon nagy poén volt. – gondoltam magamban.

-          Jaj, elnézést, azt hiszem… - kezdtem, de a lány közbeszólt.

-          Ditta? – kérdezte. Na, szuper, most dedikálhatok megint.

-          Igen, én vagyok.

-          Jaj, de jó, hogy végre találkozunk, Laura vagyok, de szólíts csak Launak, vagy Lara is lehetek. – mosolygott barátságosan, de nekem fogalam sem volt ki ő. Most hogy alaposabban megnéztem, mintha már láttam volna, de nem volt túl egyedi arca, de szép volt. – Daniékat keresed? – kérdezte.

-          Őő, igen. – mondtam zavartan. Ki ez a csaj? Várjunk csak, Ami azt mondta tegnap, hogy „teltház van”. Ezek szerint ő a barátnője? Vagy ki?

-          Bocsi, ne haragudj, de te ki vagy? – tettem fel a kérdést, mert nem akartam találgatni.

-          Ja, én és a tesóm vagyunk a háttértáncosok! A busszal jöttünk mi is, csak te nem. De már ott is láttalak, csak nem beszéltünk.

-          Jaj tényleg! – kaptam a fejemhez. Láttam is, hogy felszállnak,és a tesójával nagyon hasonlítottak egymásra. – Bocsi, hogy nem ismertelek meg.

-          Jaj, ugyan már, semmi baj.

-          Daniék itt vannak? – kérdeztem, mert a szobából nem szűrődött ki semmilyen zaj.

-          Nem, elmentek.

-          Elmentek? – kérdeztem meglepve.

-          Aha. – mondta Lara. – Hoznak valami kaját.

-          Mi kimegyünk ebédelni, nem akartok jönni? – kérdeztem.

-          Köszi, de nem, gyakorolnunk kell még a koreográfiát.

-          És később sem jöttök? Megnézzük a várost.

-          Bocsi, de nem tudunk, de ha visszaértek együtt vacsizhatunk. – ajánlotta fel.

-          Okés, akkor még meglátjuk. Szia! – köszöntem el.

-          Szia! – köszönt ő is, majd becsukta az ajtót.