32. fejezet

Hatások

Természetesen ez nem volt igaz, a képpel így is tökéletesen elégedett voltam, bár még nem is láttam, csak éreztem, hogy jól sikerült. és ha nem is, akkor is legalább jól éreztük magunkat közben.

Miután eltettük a fényképezőt, és a zsemlét is megették a hattyúk, mindenki felvette a saját táskáját, és indultunk tovább. A tóparton sétálgattunk, és gyönyörködtünk a kilátásban. Most nem volt semmi dolgunk, csak élveztük egymás társaságát. Éppen Ami mellett sétáltam (az egyenkalapban…), Orsi és Tomi előttünk mentek, kissé elszigetelődtünk egymástól, hallótávolságon kívül voltak, és most nem is bántam, legalább beszélhettünk négyszemközt Amival.

-         Szóval, te meg Tomi… - kezdte Ami.

-         Ne kezd el! – állítottam le.

-         Mi rosszat mondtam? – kérdezte ártatlanul.

-         Miért, miről akarsz beszélni? – kérdeztem kíváncsian. Lehet, hogy kicsit félreértettem.

-         Hát csak Tomiról. Sok időt töltesz vele, és ki sem beszéljük rendesen.

-         Én nem beszélem ki! – ellenkeztem ismét.

-         Jó, akkor mondjuk úgy, hogy átbeszéljük. – mondta Ami, és egyre jobban kezdett idegesíteni.

-         Ami, térj már a tárgyra légy szíves! Ha mondani akarsz valamit, akkor mondd el, ha meg nem, akkor váltsunk témát, mert ennek így semmi értelme! – emeltem fel a hangomat, de most nem is voltam olyan ideges, mint amilyen altalában szoktam lenni ilyenkor. Talán a táj vagy a természet közelsége megnyugtatott.

-         Rendben, bocsi, hogy róla akartam beszélni… - mondta Ami, majd nem szólalt meg. A csend kezdett kínos lenni, és éreztem, hogy ez nem esett túl jól neki.

-         Hát, igazából jól elvagyunk. – váltottam csevegő hangnemre. – Szerintem kedves, és vicces is.

-         Hát, ennek ellenére eleinte elég ellenszenves volt.

-         Igaz, de eleinte nagyjából mindenki az. – válaszoltam, majd eszembe jutott az első találkozás Amival, de az egy másik történet.

-         És… úgy bejön? – fordult felém Ami. Tudtam, hogy ezt nem kerüli ki.

-         Úr Isten, Ami, nem! – adtam meg a választ, majd nevettem is. – Miért, úgy látszik? – kérdeztem aggódva.

-         Nem, csak gondoltam megkérdezem, biztos, ami biztos. – mosolygott ő is.

-         Nem, csak a barátság van célba véve, legalábbis szerintem.

-         És nem félsz? – kérdezte Ami.

-         Mármint mitől?

-         Hát nem is tudom, mondjuk hogy megváltozol miatta.

-         ettől miért kéne félnem? Szerinted ennyire jellemtelen lennék? – kérdeztem elképedve.

-         Jaj, dehogyis! – vágta rá Ami.

-         Ami, figyelj! Szerinted én kinek a kedvéért változnék meg? – érintettem a kínos témát, hisz mindketten tudtuk, hogy kiről beszélek. De Ami legjobb barátnő lévén nem hozta fel Őt.

-         Nem arról van szó, hogy a kedvéért változol meg, hanem csak így… - kereste a megfelelő szót – tudat alatt.

-         Hát tudat alatt mindenki változik, de ez nem biztos, hogy egy bizonyos ember kedvéért van… - célozgattam Tamásra.

-         Jaj, Ditta, szerintem te félreértesz.

-         Csodálkozol? – kérdeztem mosolyogva. – Mert teljesen ködösíted a mondanivalód!

-         Én nem úgy értettem, hogy az ő kedvéért változol, hanem csak arra szeretnék kilyukadni, hogy szerintem Tomi hatással van rád, de ezt pozitív dologként mondom, szerintem jó irányba befolyásol.

-         Befolyásol?! – kérdeztem ismét.

-         Jaj, Ditta te is tudod hogy értem! Mindketten tudjuk, hogy te olyan ember vagy, aki elég öntörvényű, és makacs is, nem nagyon érdekel mások véleménye. Én például csak abba tudlak befolyásolni, hogy milyen ruhát vegyél fel, vagy hogy ne a zsebedbe tedd a mobilodat. – tért vissza Ami valami konkrét példához, aminek roppant módon örültem. Most valahogy nem volt kedvem a lelkizéshez, és a komoly témákat is inkább leegyszerűsítve szerettem volna elmagyarázni.

-         Hát ez igaz, és nem is vagyok makacs! na jó, de csak egy kicsit.

-         Na és szerintem – folytatta Ami a gondolatmenetét – néha kissé ingerlékeny vagy… - mondta Ami, és látszott, hogy nem akar megbántani, ezért igyakszik enyhén fogalmazni.

-         Ami! Tudom, hogy nem vagyok kissé ingerlékeny, sokszor vagyok mérges, ideges, vagy egyszerűen szomorú. Nem zavar, én ilyen vagyok, nyugodtan megmondhatod. Sokszor kiabálok, és azt is tudom, hogy a legkisebb dolgokon is képes vagyok felhúzni magamat. De hát mindenkinek van egy egyénisége, és engem nem zavar, hogy ilyen vagyok, sőt még élvezem is.

-         Tudom, de azt vettem észre, hogy amikor Tomival vagy, teljesen máshogy viselkedsz. De nem is játszod meg magad, minthacsak egy másik énedet látnám. például most is a hattyúknál: nézd meg milyen vidámak voltatok! Gondolj csak vissza, mikor nevettél utoljára ennyit?

-         Renden, Tomi jókedve sokszor ráragad az emberre, ezt te is tudod.

-         Persze, és pont ezt akartam mondani, hogy szerintem ez tökjó, hogy ilyen vidám vagy mellette!

-         Oké, ez csak egy délutén volt. És nem csak Tomi miatt érzem boldognak magamat. Ugyanúgy boldog vagyok miattad is.

A téma végére értünk, és vettünk két fagyit, és azzal sétálgattunk tovább. Már nem volt kínos a csend, inkább megnyugtató. Azon gondolkoztam, vaon igaz-e, amit Ami mondott. Oké, Tomi miatt tényleg jó kedvem volt, de ettől még nem fogok megváltozni.