35. fejezet

Csere

Mikor visszaértünk, Ami és Orsi már a szobában vártak.

-          Sziasztok! – köszöntem, majd ledobtam a táskámat az ágyra, és sietve levettem a kalapom. – Na, időben vagyunk, Ami?

-          Hát, ha sietsz, igen. Mindennel kész leszek másfél óra alatt? – kérdezte aggódva.

-          Ugyan, max késünk egy kicsit, és amúgyis egy órával előtte ott vagyunk. – mondtam, majd mikor láttam, hogy Tomi elindult a fürdő felé, hozzátettem – A fürdőt lestoppolom! – viccelődtem, majd ügyesen beelőztem Tomit.

A fürdőbe érve gyorsan lezuhanyoztam, hajat mostam, és meg is szárítottam. Találtam egy fürdőköpenyt, és azt vettem fel, a ruáimat egy kupacba gyűrve bevágtam a mosógépbe, gondoltam holnapig elindítjuk.

-          Okés, kész vagyok!

-          Biztos vagy benne? – kérdezte Orsi mosolyogva kinézve egy újság mögül a fotelből.

-          Mármint a fürdéssel. Ami! – tűrködtem a hajamat a fülem mögé. – nincs valami ötleted, mit vegyek fel? – kérdeztem reménykedve. Ő és Orsi már kész voltak.

-          Hát amíg a fürdőbe voltál, néztem néhány ruhát a kalaphoz. – mondta.

-          Köszönöm! – hálálkodtam őszintén.

-          Na, először is, itt van ez a farmersort, egy szakadt, fekete felsővel.

A felső tényleg tökjó volt, néhány lyukaccsak nagyon lazának nézett ki.

-          Viszont ha elegáns akarsz lenni, találtam egy piros egyberuhát is.

Ami kihúzta a bőröndből. A ruha piros színe tökéletesen passzolt a kalap szalagához. A szoknya alja a térdem felé ért, sorokban fodrok voltak, ez is lazának, mégis elegánsnak nézett ki. A tetejét a nakam köré kellett kötni, így a vállaim szabadok lehettek.

-          És itt van még ez is!

Ami elővett egy pántnélküli, alul bő piros felsőt, és hozzá egy fényes fekete cicanadrágot.

-          Okés, azt hiszem az egyberuha mellett döntök! – mondtam, majd felemeltem az ágyról, és fel is öltöztem.

-          Szerintem ez a cipő tökéletes hozzá! – mutatott Orsi egy fekete magas sarkúra, amin sok pánt volt, és nagyon magas volt.

-          Okés, ez jó lesz! – mondtam, de azt még nem vettem fel.

A hajamat kivasaltam, bár nem volt sok szükség rá. Végül elkészítettem a fellépő-sminkemet is. Mire elkészültem, Tomi beléppett a szobába, de ő már fel volt öltözve. Rajta egy sima fekete felső volt, fehér Adidas jellel, és a hozzá illő fekete alapon fehér betűs sapiját tette fel.

Ami egy zöld félpántos felsőt viselt, amihez egy sima farmersortot vett, és egy zöld tornacipőt.

Ami Orsit illeti, rajta egy kék rövidujjú volt, barna felirattal. Ő is farmersortot vett, bara lábujjpapuccsal.

Pár perc múlva mindenki elkészült, és el is indultunk. A rendezvényszervező küldött értünk egy taxit, bár közel volt, de így be tudtunk parkolni közvetlen a sátor mellé, nem kellett végigverekedni magunkat a tömegen. Mikor kiszálltunk, a közönség sikított, mi pedig mosolyogtunk Tomival, és integettünk, Ami és Orsi pedig egyenesen bement a sátorba. Ami minidg azt mondja, nem szeretne kinnt maradni, mert ez nem neki szól, ezért ők tudják hol a helyük. De tőlünk az lenne bunkóság, ha csak bemennénk, így mi maradtunk egy kicsit.

A baj csak az volt, hogy mivel szabadtér volt, a fűvön álltunk, és egyszercsak éreztem, hogy elkezdek süllyedni a cipőmbe. Igazán köszönöm Orsi! Ezt tuti direkt csinálta! Utálom! Miért nem tudtam lapostalpút venni? Végül lábujjhegyre álltam, hogy ne süllyedjek el, és reménykedtem, hogy nem tűnik fel senkinek a bénázásom. De egy idő után már nem bírtam egy helyben állni.

-          Menjünk be! – mondtam Tominak, és igyekeztem úgy, hogy rajta kívül senki se hallja, de nem is akartam túl közel hajolni. De Tomi megértette így is.

-          Okés. – hagyta rám, majd elindultunk a sátor felé. De mivel Tamáson edzőcipő volt, gyorsabban ment, én meg siettem, hogy ne maradjak le, és véletlenül megbotlottam, és nekiestem Tamásnak.

-          Jaj, bocsánat! – mondtam zavaromban.

-          Ditta, jól vagy? - kérdezte aggódva.

-          Persze, persze… - nyugtattam meg, de nem sikerült.

-          Szédülsz? – kérdezte.

-          Nem, dehogyis. – mondtam, mert nem akartam bevallani az igazi okát.

-          Okés, gyere! – mondta, majd nyújtotta a kezét, én meg belekaroltam, és Tamás úgy húzott be a sátorba, mintha még egy perc, és elájulnék.

-          Úr Isten, Ditta, jól vagy? – sietett felém Ami.

-          Persze! – mondtam, amjd elengedtem Tamás kezét. Ami felé néztem és telepatikus úton próbáltam sugallni neki, hogy félre kell jönnie egy percre. Ami természetesen megértette, mivel már sokszor alkalmaztuk. Naggyából annyi, hogy meredten bámulod, de azért próbálsz nem túl nagy feltűnést kelteni. kicsit arréb mentünk a sátor széléhez.

-          Mi a baj Ditta? Figyelj, ha rosszul vagy, beszélek a rendezvényszervezővel, és lemondom! Nem kell végigcsinálnod! – nézett rám aggódva

-          Nem, Ami, dehogy! Jól vagyok, komolyan! – bizonygattam. – A baj csak az, hogy… hát izé – nem tudtam, hogy mondjam el neki.

-          Mi van Ditta? – nézett rám olyan szemekkel Ami, mintha most tudta volna meg, hogy terhes vagyok.

-          Jaj, nyugi, nincs semmi, csak ez a cipő nagyon kényelmetlen, és nem bírok ebbe kimenni! Nem hoztál véletlen magaddal? – néztem rá kérlelően.

-          Dehogy hoztam! – nevetett Ami. – De ha szeretnéd, elcserélem az enyémet, amíg énekelsz. – ajánlotta fel.

-          Háát… - méregettem a zöld tornacipőt. – Na jó, add ide, jól fog mutatni az egyberuhámhoz! – mondtam gúnyosan.

Arra gondoltam, inkább majd poénra veszem a helyzetet, és nem érdekel hány újságba fog megjelenni a képem a „gáz” vagy az „out” címszó alatt. Inkább, minthogy elessek a színpadon, vagy valami rossz történjen. Ebbe legalább tudok ugrálni. Nem is értem miért hallgattam Orsira! Nem ott volt az eszem, ahol lennie kellett volna, biztos túl sok hot dogot ettem… Elcseréltük a cipőt, és eldumáltuk az időt.

            - Öt perc a kezdésig! – hallottam magam mögül Tomika hangját.