37. fejezet

Változni

- Sziasztok, sziasztok! Remélem jól érzitek magatokat! – hallottam Tomika hangját a színpadról. De én csak ugyanott álltam, ahol ott hagyott, mielőtt felment volna. Fogalmam sincs, hogy ez mit jelentett, és nem is nagyon akartam ezen gondolkozni, de nem tudtam nem foglalkozni vele.

- Ditta! – köszöntött Ami, mire megráztam a fejem, hogy visszarázódjak a valóságba, és rá néztem.

- Sziasztok! – köszöntöttem őket, majd észrevettem a jégkását a kezükben.

- Mm, - vette ki a szívószálat a szájából Orsi. – hoztunk neked is! – nyújott felém egy zöldet.

- Köszi… - mondtam, majd elfogadtam, bár semmi étvágyam nem volt hozzá. Azért belekortyoltam, de iszonyú hideg volt, és nem akartam torokgyulladást kapni, úgyhogy elhatároztam, hogy diszkréten eltűntetem.

Mivel éppen elkezdtek beszélgetni, feltűnés nélkül arrébb mehettem, és a szememmel egy kukát kerestem, de nem találtam sehol sem. Arra is gondoltam, hogy „véletlenül” kiborítom a földre, de nem akartam, hogy mindenki szerencsétlennek nézzen. Végül észrevettem egy cserepes tuját, és a nem túl természetbarát módot választottam: feltűnés nélkül becsúsztettem a tuja mögé a cserépbe, és reménykedtem, hogy senki se találja meg. Aztán visszamentem Amiékhoz beszélgetni.

- Már meg is ittad? – kérdezte Orsi meglepetten. Az ő poharuk félig volt.

- Aha. – hazudtam neki. Hálás voltam, amiért ő kérdezte, Aminak nem tudtam volna a szemébe hazudni.

- Ditta, a koncert után dedikáltok? – kérdezte Ami.

- Természetesen! – mondtam vidáman.

Aztán eszembe jutott. Tomi. Újból átéltem azt a pillanatot. Próbáltam megint elterelni a gondolataimat, de minél erősebben akartam másra gondolni, annál kevésbé sikerült. Aminak igaza volt. – merült fel bennem. Teljesen megváltoztat! Például mikor elsőre találkoztunk, akkor ezen mennyire kiakadtam volna, most meg még majdnemhogy örülök is neki. Nem! Ez nem így van! – küzdöttem ellene. Engem nem fog egy fiú megváltoztatni, ráadásul úgy, hogy még egy hete se ismerjük egymást! Össze kell szednem magam, én még a régi vagyok!

Most vettem csak észre, hogy még mindig Ami tornacipője van rajtam, és a lábára néztem, hogy visszacseréljük, de rajta már egy harmadik cipő volt, amit fogalmam sem volt honnan szerzett.

- Tetszik a cipőd, Ami! – mondtam, majd Orsi is vetett egy tekintést Ami fekete sarujára, ami tele volt pántokkal és szögecsekkel.

- Ja – nevetett Ami – köszi.

- Honnan szerezted? – kérdeztem kíváncsian, és mosolyogva felé fordultam.

- Most vettük Orsival.

- Jaj, Ami, miattam nem kellett volna! Kifizetem, rendben?

- Ditta, dehogy fizeted! – tilatkozott Ami.

- De most azért vetted meg, ért lenyúltam a tied. Tényleg, az én cipőm hol van?

- Hát, kidobtuk. – nvetett Ami.

- Kidobtátok? – kérdeztem felháborodva. Imádtam azt a cipőt.

- Dehogy, te butus. – mondta Ami. Hát, igen, Tominak jobb humora van. Vagy nem is tudom.

- Nagyon vicces. – mondtam.

- Amúgy gyorsan hazadobtuk, ami pedig az én cipőmet illeti, örülök, hogy megtaláltam, mert imádom, szóval neked köszönhetem. – hálálkodott Ami.

- Na, úgy hallom lassan végez Tomi. – fordult Orsi a színpad felé.

Jaj, ne! – merült fel bennem az első gondolat. Valamiért nem akartam most találkozni vele. Zavart a gondolat, amit Ami elültetett a fejemben: meg fogok változni miatta. De ezt nem hagyhatom, úgyhogy elhatároztam, hogy ugyanolyan leszek, mint amilyen az első nap. Nem fogom figyelembe venni azt, hogy azóta mi történt velünk, én ugyanaz vagyok!

- Ditta, mehetsz! – nyújtott felém Ami egy halom dedikálókártyát egy filctollal.

- Köszi. – vettem el, majd kimentem dedikálni. Tomi is ugyanezt tette.

Sokáig maradtunk, elfogyott az egész halom kártya, és csináltunk néhány képet is. Aztán visszamentünk a sátorba, és levakartam az arcomról a mosolyt. Már fájt a szám, annyit mosolyogtam a képek miatt.

- Na, lassan mehetünk? – kérdezte Ami.

- Muszáj kocsival menni? Tök közel van. – panaszkodtam.

- Hát, ha akarod, verekedd magad keresztül a tömegen, de mi a kényelmet választjuk. – szólt bele Orsi.

Erre nem is mondtam semmit, csak beszálltunk a kocsiba, és szándékosan kerültem Tomi pillantását.