***

42. fejezet

Telefonbeszélgetés

Mikor már rajtam kívül mindenki végzett a reggelivel, Orsinak szóltak, hogy el lehet foglalni a szállást. Ők ragaszkodtak hozzá, hogy megvárnak engem, de mondtam nekik, hogy nyugodtan menjenek előre.

Tehát amikor kiképtem az étkezőből, már fogalmam sem volt, hogy merre kéne mennem, csak megfogtam a bőröndömet, és elindultam felfelé a lépcsőn, mivel liftet nem láttam. Az első emelet folyosóján szerencsére megtaláltam Amit, aki éppen telefonált, feltételezem Petivel. Megálltam egy kis távolságot hagyva, mert beszélni akartam vele, de nem akartam hallgatózni. De Ami ígyis fel-alá járkált a folyosón, a kék szőnyegeket nézegetve fülig érő szájjal.

- Rendben! – mondta Ami a mobilba. – Na, most le kell tennem, de mindjárt visszahívlak, rendben? – kérdezte mosolyogva, mikor észrevett.

Ami és Peti nagyon szerették egymást, és Petinél jobb fiút nem is ismertem, aki jobban illett volna Amihoz. Ami egy igazi tündér volt, és Peti is megértő, figyelmes, és udvarias volt, pont olyan, amilyen férfi Amihoz illik. Általában szerettem hallgatni, ha Petiről volt szó, Ami mindig boldog volt, ha róla beszélt. Meg ha másról beszélünk, Ami akkor is mindig jókedvű. De ami még nagyon tetszett a kapcsolatukba, az az volt, hogy bár nagyon aranyosak voltak egymással, de nem estek át a nyálas végletbe. Így most is letették a telefont, anélkül, hogy elkezdtek volna vitatkozni rajta, hogy ki tegye le előbb.

- Ditta! – szólított meg Ami.

- Na, hol van a szobánk? – kérdeztem vidáman. Amiék beszélgetése feldobott, mégha csak néhány szót is hallottam belőle. És már nem is éreztem rosszul magam, talán a kifli miatt.

- Mármint az enyém vagy a tied? – kérdezte óvatosan Ami, mintha arra számítana, hogy leüvöltöm a fejét.

- Ja, hogy nem egy szobában vagyunk… - mondtam szomorúan, mikor tudatosult bennem.

- Hát, valami tévedés történhetett, mert Orsi tisztán emlékszik rá, hogy két négyes szobát foglalt az elsőn. De most kaptunk három darab három személyeset, kettőt az elsőn, egyet pedig a harmadikon.

- És te Orsin kívül kivel vagy? – kérdeztem kíváncsian.

- Nem Orsival vagyok. – mondta Ami, mintha nem lenne meglepő. De nekem furcsa volt, hogy Orsi nem csapott le rá.

- Hogyhogy?

- Hát, megkért, csak akkor már megbeszéltem Lorival és Beával is.

- Lori és Bea? – kérdeztem, mintha nem értettem volna tisztán a nevüket.

- Igen, reggelinél elég jól elbeszélgettünk egymással, és megkértek, hogy legyünk egy szobába.

- Ja, értem.

- Rajtuk kívül már mindenkivel beszélgettem, de őket még nem ismerem. – mondta Ami, mintha mentegetőzni akarna. – Szeretnék velük is jóba lenni, ugye nem baj?

- Dehogyis! És én kivel vagyok?

- Nem tudom, Orsi meg Tomi felment a harmadikra, a folyosó végén pedig Zoli és Dani van. – mutatott az ajtó felé.

- Ami, gyere! – kiáltott ki a szobából Lori.

- Renben! – mondta, majd elindult befelé, de mielőtt besukta előttem az ajtót, még hozzátette: Orsiéké a száztizenhármas!