43. fejezet

A kert

Nem is kellet túl sokat gondolkoznom rajta, hogy kit válasszak, Orsiék mellett döntöttem. Bár Orsival még mindig nem voltam teljesen megbékülve, Zolinál így is százszor jobbfej. Tehát felvonszoltam magamat (és a bőröndömet) a harmadikra, és kissé lihegve kopogtattam a száztizenhármas ajtaján. Tomika nyitott ajtót.

- Ditta! Nocsak, nocsak! Szobatársak leszünk ismét? – terült el a győztes mosoly az arcán – ismét.

- Igen. – foglaltam össze röviden, mert nem akartam lihegni előtte.

Tomi udvariasan elvette a bőröndömet, majd beengedett az ajtón. A szobának kávébarna színe volt, és ahhoz képest, hogy három ágy volt benne, eléggé szűkösen fértünk csak el. A kiegészítők vajszínűek voltak, mint az ágyneműk, mint a (nem túlzásba vitt) szőnyegek, és a függönyök is. Az ágyak közvetlenül az ajtó mellett voltak balra, velük szemben egy kis ablak. Nem volt se erkély, se egyéb kijárat, csak egy kisebb szekrény a szoba jobb sarkába, majdnem az ablak mellett.

- És a fürdő? – kérdeztem az ajtót keresve.

- A folyosó végén. – nézett fel Orsi a bőröndjéből, amit a legbelső ágyra tett, a fal mellé. – Közös. – tette hozzá undorodva.

- Mi az, hogy közös?! – háborodtam fel. – Hány szoba van ezen az emeleten? Ez legális egyeltalán? Ennyi szobára egy fürdő?

- Hát, azt hiszem kettő van egymás mellett. – nyugtatott Tomi, aki ugyanolyan nyugalommal foglalta el a középső ágyat.Klassz, aludhatok az ajtó mellett.

- Jó, de akkor is! – emelte fel a kezét Orsi, és lecsapta bőröndje tetejét. – Egyeltalán nem ilyen szállást foglaltunk! A neten mintha egészen más képek lettek volna!

- Nyugi már! – tette szét a kezeit Tamás, és most már ő is felemelte a hangját, de mikor látta, hogy mindketten őt figyeljünk vissza is vett a lendületből. – Most ez van, és kész. Igaz, hogy egy fürdőt kábé húszan használnak, és hogy a szoba olyan kicsi, hogy még az ágyakat se lehet széttolni, nincs se erkély, se monjuk egy asztal, de ez nem jelenti azt, hogy ne érezhetnénk magunkat jól!

- Miért, mit szeretnél itt csinálni? – kérdeztem azt remélve, hogy van valami ötlet.

- Akármit! Orsi, mikor is vannak a fellépések?

- Egy van kilenckor, és egy kettőkor.

- Na, akkor addig szabadok vayunk! Menjünk ki a városba, vagy csak a szálloda udvarába, vagy bármit csinálhatunk, csak ne álljunk itt egy helybe!

- Rendben, nézzük meg az udvart! Bár ha a szoba ilyen, képzelem, az udvar hogy néz ki… - mondta Orsi.

De nem lett igaza. Amilyen tré hely volt a szobánk, annyira volt klassz az udvar. Olyan nagy volt, hogy nem is látszott egyértelműen a vége, tehát feltételeztem, nem a belvárosban vagyunk. Az idő gyönyörű volt, nyárias, de nem túl meleg. A fű puha volt, és szép zöld, látszott rajta, hogy rendszeresen gondozzák. Egy keskeny út vezetett végig a kerten, ami tele volt virágokkal. Az elején sövénnyel kerítették el, de mikor bejjebb mentünk, láttunk rózsabokrokat is, és mindenféle virágokat. Tomival épp azt találgattuk, melyiknek mi a neve, mert nem nagyon voltunk otthon a témában. Elsétáltunk egy nagyon kicsit tavacska mellett, amin látszott, hogy mű, de valahogy mégis szebbé tette a látványt. Aztán találtunk egy asztalt, körülötte székekkel, amin egyszínű narancssárga párnák voltak. Orsi, Tomi és én ide ültünk le.

- Én szerintem felszaladok az új szalamkalapomért! – mondta Orsi, amit nem értettem, hogy miért igényel, mikor volt napernyő, de nem is bántam, hogy kettesbe hagy minket Tomival…