44. fejezet

Sapi és háttérkép

Miután Orsi elment, Tomival felfedeztünk egy hintaágyat is, nem messze az asztaltól, így most mindketten ott ültünk, és lassan mentünk előre és hátra. Nagyon kényelmes volt, és a kert hangulata is csak úgy árasztotta magából a nyugalmat.

- Te miért nem veszed le sose a sapkádat? – kérdeztem tőle, mert ez jutott eszembe először, mikor rám nézett.

- Mert rosz a hajam! – mondta neveve Tomi, majd kezét a sapkájára tette, biztos, ami biztos.

- Jaj, ne már! Azt hittem ez csak az a kifogás, amiket a nyilvános interjúkon mondasz!

- Nem, tényleg az! – győzködött Tomi.

- De azért olyan rossz nem lehet, hogy csak este láthassuk! – mondtam én is vidáman. – Vagyis nekem tetszik a sapka is, de nem viszed kicsit túlzásba?

- Te mondod? Ti csajok smink nélkül ki sem bírtok lépni az utcára! – támadott nekem Tomi is nevetve.

- Tomi, nincs is rajtam smink. – világosítottam fel türelmesen.

- Tényleg? – hajolt nagyon közel az arcomhoz.

- Tényleg! Na látod! – mondtam vidáman, hiszen örültem, hogy én nyertem. De Tomika szemmel láthatóan még nem adta fel.

- Jó, de én azt mondtam, hogy az utcára nem lépsz ki, és most a kertben vagyunk!

- De… - kerestem a megfelelő kifogást, de hirtelen semmi se jutott eszembe. – De te még a kertben is sapkában vagy!

Tomi erre már nem tudott mit mondani, csak nézett maga elé, de nem jutott eszébe semmi, csak sóhajtott egyet. Én próbáltam felvenni vele a szemkontaktust, és felém is fordult, a szemembe nézett.

- Nem értem, miért szeretnéd annyira látni a fejemet sapi nélkül. – értetlenkedett, és csendesen beszélt, így még közelibbnek éreztem magamhoz.

- Hát, ha nem akarod, nem mutatod meg. – mondtam le róla látszólag, bár egyre kíváncsibb lettem. Bár esténként is láttam Tomi fejét sapi nélkül, akkor már fáradt arca volt, és teljesen máshogyan nézett ki.

- Rendben akkor nem. – ment bele ő is.

- Na ne már! – akadtam ki, de természetesen még most is nevettem. – Légyszi! – néztem rá boci szemekkel. Tomi ellenkezni akart, de aztán valaiért mégis ezt mondta:

- Na jó, legyen. – mondta kicsit szégyellősen, majd óvatosan levette a sapkát a fejéről és kíváncsian rám pillantott.

De én amikor megláttam, nem bírtam ki, hogy ne kezdjek el hangosan nevetni. Olyan vicces volt! Azt hittem, csak mentségként mondja, hogy béna a hajam, de igaz volt: tényleg szörnyen nézett így ki! De aztán megláttam, hogy egy másodpercig elszomorodik azon, hogy kinvetem, így a lehető leghamarabb abba is hagytam.

- Látod, mondtam, hogy béna!

- Jaj, ez nem is igaz! – próbáltam vigasztalni, de nagy erő kellett ahhoz, hogy ne nevessem el magam, és ez a hangomon is érezhető volt.

- Dehogynem, még te is nevetsz rajta.

- Mert így most tényleg béna, - vallottam be őszintén, - de így sokkal jobb lenne! – mondtam, majd kissé összeborzoltam a haját, hogy ne úgy nézzen ki, mint aki elfeküdte. És tényleg, sokkal jobban állt. – Na, így tényleg jó! Nézdd meg valahol!

- Rendben. – mondta Tomi kíváncsian, majd elővette a mobilját, hogy a képernyőjébe nézze meg, mert ott valamennyit lehetett látni. – Na ez tényleg nem rossz!

- Amúgy ha már kéznél van a mobilod, mennyi az idő? – kérdeztem, mert éreztem, hogy ideje lenne visszatérni a valóságba.

- Az idő… - kezdte Tomi, majd kioldotta a billentyűzárat. – Tizenegy múlt kilenc perccel.

De ilyenkor már tényleg visszatértem a valóságba. Ugyanis Tomi háttérképe egy ismeretlen lány volt…