45. fejezet

Három csomag ropi

- Sziasztok! Na, nem jöttök ide? – intett felénk Ami. Tudtam, hogy Orsi nem jön egyedül. Hozta a szalmakalapját, és még Zolit is, szuper.

- De! – montam, majd azonnal felálltam, mert már egy ideje csak csendben ültünk Tomival, bár őt ez nem zavarta.

Leültünk az asztalhoz, de még így is maradt sok üres hely. Köztem és Orsi közt Ami ült, velünk szemben pedig Zoli és Tamás foglaltak helyet. Én csak némán bambultam magam elé, ők elkezdtek társalogni, de nem is nagyon figyeltem rá, hogy miről van szó. Csak egy dolog foglalkoztatott.

Ki az a csaj?Ki lehet? Tomi miért nem beszélt róla sose? Pedig ha a háttere, akkor biztos, hogy érzelmileg elég erősen fűződik hozzá. De nem hittem volna, hogy van barátnője, lehet hogy csak tetszik neki, vagy nem tudom…

De ekkor ismét megszólalt a másik hang a fejemben.

Ditta, tulajdonképpen miért is érdekel ez téged? Ez csak akkor lenne baj, ha éreznél valamit Tomi iránt…

De tulajdonképpen nem is az volt a baj, hogy az a csaj a hátter, hanem az, hogy sosem beszélt róla, pedig azt hittem, megbízik bennem. Miért nem mondta el?

- Ditta, itt vagy még? – fordult hozzám Ami. – Ditta!

- Ja, igen?

- Nem is figyelsz! Mostanában mindig elgondolkozol valamin. – állapította meg Ami. Láttam, hogy Zoli felém fordul, és már készültem is a beszólásaira, de nem szólalt meg.

- Jaj, bocsi… - mondtam olyan hangnemben, mintha szellemet láttam volna, és csak a szemöldökömet ráncolva, még mindig értetlenül néztem magam elé.

- Nyugi, nincs semmi baja, csak éppen az előbb látta a fejemet sapka nélkül, azért ilyen megrémült szegény. – adta meg a magyarázatot Tamás, amin persze mindenki elkezdett hangosan nevetni, még én is mosolyogtam, de még mindig a messzeségbe tekintettem.

Egyre jobban érdekelt ki az a lány, és úgy döntöttem, meg is kérdezem Tomitól, csak féltem tőle, hogy esetleg félreérti. A többiek előtt semmiképpen se szerettem volna előhozni, úgyhogy fejben elkezdtem tervezgeti, hogy intézzem el, hogy négyszemközt legyünk megint. Arra gondoltam, hogy ha megyünk vissza, majd lemaradunk, vagy ilyesmi, csakhogy senkinek se jutott eszébe visszamenni.

- Hé, ti még nem vagytok éhesek? – kérdeztem aztán, mert más indok nem jutott eszembe. – Én valahogy megéheztem, lehet keveset ettem.

- Ebédelni szeretnél? – dőlt előre a székben Orsi, hogy jobban lásson.

- Nem, nem, csak valami ropira gondoltam, vagy ilyesmi. Menjünk fel, van a táskámban!

- Várj, van nálam is! – mondta Zoli, majd (fogalmam sincs honnan) elővett három csomaggal.

- Juj, ez a kedvencem! – lelkesedett Ami. Neki mióta csak ismerem, mindig az óriási ropi volt a kedvence. Zoli biztos lehozta magával, mikor Orsival jöttek.

- Tudom. – mondta Zoli, majd kissé elpirult. – Vegyetek csak! – bontott meg egy dobozzal, majd Ami felé nyújtotta.

Na ne! Eddig csak sejtettem, hogy Zolinak bejön Ami, de most már szinte teljesen biztos voltam benne. Nem, Ami nem jöhet össze vele, hiszen van barátja! Ráadásul Zolinak hála még a saját tervemnek is lőttek egy időre.

- Tényleg Ami, visszahívtad Petit? – próbáltam diszkréten felhozni a témát.

- Ja, persze. – monta mosolyogva Ami, és természetesen kissé el is pirult.

- Olyan cukik vagytok együtt! – jelentettem ki mosolyogva, mire Ami is vidáman elkezdett nevetni, miközbe a lábát nézegette az asztal alatt.

Nem mertem Zolira nézni, nem akartam megbántani ezzel, de úgy gondoltam, jó ha tudja, mi a helyzet Amival. Aztán Orsi vette át a szót, nekem pedig muszáj volt ennem a ropiból, bár semmi étvágyam nem volt hozzá. De mikor elfogyott mind a három csomag (a legtöbbet Ami és Tomi ette meg), lassan elindultunk felfelé. Orsi és Ami egymás mellett mentek, Zoli igyekezett Ami mellett, legalábbis a közelébe maradni, Tomi pedig a kukához vitte a ropis zacsikat. majd elindult a többiek után, akik már jóval előtte jártak. Na, most jött el az alkalom. – gondoltam.

                   - Tomi, várj egy kicsit!