49. fejezet

A legrosszabb beszélgetés

És ezután néma csend lett. Csak néztünk egymásra, Ami arca semmit mondó volt, várta a reakciómat. De elgy ideig nem nagyon tudtam mit mondani, így szó nélkül visszafordultam a tükörhöz, és a szájfényemet kezdtem el javítgatni.

- Ami, mégis... mégis hogy képzeled, hogy szerelmes lennék Tomiba? - mondtam szinte suttogva, és látszólag higgadtan. - Az előbb azt hittem megértetted, hogy nem vagyok.

- Ditta, komolyan, mindig azt mondod, én jobban ismerlek, mit te magad! - mondta Ami még mindig ingerülten, de már nem üvöltött olyan hangosan, mint előtte, csak fennhangon beszélt.

- De ebbe tévedsz! - fordultam felé ismét ingerülten, és farkasszemet néztünk.

- Ditta, nem igaz, ha elgondolkoznál rajta csak egy fél órát, hidd el, te is rájönnél! Mindig jól el tudsz beszélgetni Tomival, és most nem azt mondom, hogy halálosan beleestél, de egy kicsit biztos, hogy tetszik...

- Ami, ez nem igaz! Hiába próbálod lejjebb adni a "szeretem" szót a "tetszik" szóra, attól még egyik se igaz!

- De igen! - erőszakoskodott Ami, mint valami óvodás, ha nem kapja meg a nyalókáját.

- Ami, a téma lezárva! - kiabáltam vele ismét.

- Tényleg? És ha mondjuk annyira "nem érdekel Tomi" akkor... miért kiabálsz? - kérdezte higgadtam Ami. És tényleg,  Magunkra se ismertem. Amival sosem szoktunk ilyet csinálni. Én kiabálok másokkal is, na de Ami?! Utoljára akkor láttam kiakadni, mikor egy fiú nekiment egy idős néninek az utcán, és elesett. Ami sosem viselkedett így velem, na de az egész kiabálást én kezdtem... Aminak igaza van... Ha a szóban forgó ember nem Tomi lenne, talán nem is kiabálnék...

- Ami, nem fogsz manipulálni... - tiltakoztam erőtlenül, de már reménytelen volt a helyzet.

- Ugyan Ditta! Ez az igazság, én csak rávilágítok.

- Nem! - emeltem fel a hangom, mert nem hagyhattam, hogy legyőzzön.

- De igen! - szállt be a játékba Ami.

- Azt mondtam nem! - ismételtem még hangosabban.

- Nem?

- Nem! Vagyis igen!

- Most mi van? - keveredett bele Ami.

- Nem tudom...

- Mit nem tudsz? - kérdezte Ami még mindig ingerülten.

- Jó, és ha bejön Tomi? Akkor mi lenne? - kérdeztem kiabálva, és már folytak a könnyeim. Teljesen kikészültem ettől a beszélgetéstől.

- Azzal semmi baj nem lenne. - nyugtatott meg Ami, és neki is elkezdett könnyezni a szeme. - Ditta, nem akartalak megbántani! De amint mondtam, te is tudod, hogy igaz!

- Rendben, igazad van! - ismertem el, miközben zokogva üvöltöttem: - Tetszik Tomi!