53. fejezet
Második fellépés

Nyolc előtt néhány perccel már mindenki útra készen állt, nekem pedig visszajött a hangom, de megbeszéltük Tomival, hogy most cserélünk, és ő kezd.
Már az autóban ültünk, amikor elkezdtem izgulni, hogy mi lesz, ha egyszercsak elmegy a hangom. Nem voltam biztos benne, hogy meg tudom csinálni. Tomi, és a többiek időnként aggodó pillantásokat vetettek felém, de én a kezeimbe temettem az arcomat. Rettenetesen izgultam, egyre jobban.
Aztán megérkeztünk. Kiszálltam a kocsiból, de a lábam remegett. Most gey zárt helyiségbe vezettek minket, a színpadtól nem messze. Egy öltözőnek kinevezett szobában voltunk, a többség leült egy székre, de én csak idegesen járkáltam fel-alá. Képtelen voltam megnyugodni. Tomi Zolival és Danival beszélgetett, a nevetésből ítélve jól szórakoztak. A szoba másik végébe Orsi, Lori, és Bea. A testvérpár éppen bemelegített, Orsi pedig őket nézte. Ami az ajtóhoz legközelebb lévő arokban telefonált Petivel.
Orsi sokszor fordult felém, úgy éreztem, valamiért ő aggódik a legjobban.

-    Ditta! – szólított meg, majd kezével intett, így odamentem a lányokhoz.

Velük beszélgettem, illetve inkább csak Orsival, mígnem a rendezvényszervező bejött, és mondta, hogy ideje kezdenünk. A táncosok és a zenekar előrement, Ami és Orsi pedig együtt távozott, így ketten maradtunk Tomival.
Sok sikert akartam kívánni neki, de mikor kinyitottam a számat, ő hirtelen elétette a kezét.

-    Ditta, ne beszélj! – szidott le, miközben mélyen a szemeimbe nézett, én pedig az övéibe.

De mindenképp el akartam mondani neki, nem is tudom, miért volt olyan fontos. De most nem firkálhattam össze semmit a kezembe. Ígyhát felé hajoltam, és egy puszit adtam az arcára, mint ezelőtt ő. Mikor elhajoltam tőle, az arcát néztem, mert kíváncsi voltam a reakcióra. De Tomi nem nézett rám, csak maga elé bámult rezzenéstelen arccal, majd egy kissé elmosolyodott, de még mindig maga elé nézett. Ki tudja, hol jártak a gondoltai… Aztán rámnézett, és néhány másodpercig csak csendben nétük egymást. Imádtam ezeket a pillanatokat.

-    Tomi, gyere már, te jössz! – nyitott be Ami.
-    Megyek! – mondta Tomi, majd kiviharzott az ajtón.

Ami nagyon jelentőségteljesen nézett rám, de nem értettem, mit akar mondani. De látszott rajta, hogy bármilyen nehéz is neki, visszanyelte mondanivalóját, mert nem akarta, hogy megszólaljak.

-    Gyere, menjünk mi is. – húzott kifele Ami az ajtón.

Amíg Tomival voltam, eszembe sem jutott a fellépés, de most ismét görcsbe rándult a gyomrom. A színpad oldalánál álltunk, és onnan néztük Tomit, aki fergeteges bulit csinált! Bea és Lori is nagyon jól táncoltak, látszott rajtuk, hogy nem tegnap kezdték a pályát. Zoli és Dani szintén jól nyomták. Féltem, hogy az én előadásom csak lerombolná az egész hangulatot. Rossz ölet volt Tomit előreküldeni, előbb égettem volna be magam, aztán ő utána helyrehozta volna. Így meg előbb ő tökjól szerepel, én meg a végén rontom el az egészet.
mikor Tomi lement a színpadról, én remegő lábakkal vettem át a helyét.

-    Sziasztok! – köszöntöttem az ujjongó közönséget, miközben az alapzene elindult. És onnantól kezdve éreztem, hogy minden rendben lesz.

Elkezdtem énekelni, meg ugrálni a színpadon, és nem is gondoltam rá, hogy esetleg lehetne valami baj. A ruhámba is kényelmesen éreztem magam, és látszott a közönségen, hogy ők is ugyanúgy élvezik a koncertet, velem együtt énekeltek és ugráltak. Mikor már az utolsó dalt is elénekltem, mosolyogva néztem le a színpadról, azt akartam, hogy ezt a pillanatot sose felejtsem el. A fejemet balra fordítottam, és a színpad szélén megláttam Tomit, aki nagy vigyorraé az arcán engem nézett. Visszamosolyogtam rá, aztán a mobilommal csináltam egy képet a közönségről. Nagyon sokan eljöttek. Aztán lementem a színpadról, és Tomival együtt nekiálltunk a dedikálásnak. A táskámat Ami a színpad mellé hozta.
Kinyitottam a táskámat, amibe volt egy egész csomag üres dedikálókártya. Egy egész csomag… És nekünk a szekrény hátulja előbb jutott eszünkbe.