54. fejezet
Ébredező vágyak

Imádom a meleg, nyári napokat. Akkor minden olyan vidámnak és élettel telinek tűnik. Ugyanannyi kedvem van fel-alá ugrálni, mint ahogy egy mező közepén feküdve a madarakat nézni az égen.  És ahogy kezd sötétedni, még mindig meleg van, és te tele vagy energiával.
Na, hát ez velem most nem így volt. Mikor felébredtem a kocsiban ültünk. A szememet még nem nyitottam ki, de éreztem, hogy valaki vállán alszok. Nem emlékeztem arra sem, hogy kerültem a kocsiba, így arra se, kinek a vállán fekszem. Lassan kinyitottam a szemem, és felegyenesedtem, hogy megnézzem az illetőt. Zoli bámult rám vissza, az arcán valami leírhatatlan undorral.

-    Bocsi.. – mondtam elpirulva, mert nagyon szégyelltem magam. Pont Zolinak kellett mellettem ülnie!

De ő nem válaszolt semmit, csak sóhajtott egy nagyot, és előrefordult. De a többiek is ugyanolyan fáradtak voltak, Tomi két oldalán Bea és Orsi aludt. Egyedül Ami SMS-ezett élénken, arcán fülig érő mosollyal. Aztán megérkeztünk a szállásunkra, és álmosan mindenki kivánszorgott a kocsiból. Orsival és Tomival csak bedőltünk az ágyba, és aludtunk. Mikor megébredtem, és kinyitottam a szemem, Tomi felé fordultam, és ő is felém. És a kezével átkarolt. Én csak szótlanul néztem, ahogy alszik. Valamiért annyira jól esett, hogy átkarol...
Orsi időnként forgolódott a másik ágyon, de Tomi mozdulatlan maradt, a kezei továbbra is rajtam. Időnként becsuktam a szemem, de egyszerűen nem bírtam aludni, muszáj volt őt néznem. Néztem, ahogy alszik, néztem, ahogy kifújja a levegőt. Néztem, és egyszerűen nem bírtam levenni rólam a szemem.
Aztán, mikor Orsi elkezdett ásítozni, túl kockázatosnak találtam, hogy így maradjunk, és esetleg meglásson minket. Óvatosan megfogtam Tomi kezét, és levettem magamról. De Tomi nagyon mélyen aludt, nem ébredt fel rá. Lassan felálltam az ágyról, és Orsira tekintettem, de ő is aludt. Így aztán arra gondoltam lemegyek Amihoz.
Mikor leértem, kopogtattam az ajtón, de a szemem előtt még mindig Tomi arca lebegett. Aztán benyitottam a szobába, de Bea és Lori is aludt, Aminak viszont nyoma sem volt. Így aztán kimentem a szobából, de amint a folyosóra léptem, ő tartott felém. Ami volt az, ráadásul könnyes szemekkel!

    - Ami! Mi a baj? - kérdeztem meglepetten. Elképzelni sem tudtam, mi baja lehet, nem vettem észre rajta, hogy rosszul érezte volna magát.
    - Jaj, semmi, semmi... - mondta Ami, aki szemmel láthatólag nem számított rá, hogy találkozik bárkivel is. Megtörölte a szemeit, és mosolyt erőltetett az arcára. - Tényleg semmi komoly, csak már eléggé hiányzik Peti.
    - Ó, szegénykém... - mondtam, mert hirtelen nem jutott eszembe semmi, amivel meg tudnám vigasztalni.
    - Nem, Ditta, tényleg semmi baj, csak eszembe jutott, hogy már milyen rég láttuk egymást.
    - Ami, az egy hete sem volt...
    - Jó, tudom, e akkor is...
    - Jó, értem. Mit tehetek, hogy jobb kedved legyen? - mosolyogtam én is.
    - Nincs rossz kedvem! - mosolygott Ami is, ezúttal őszintén. - Az lenne baj, ha nem hiányozna!
    - Hehe, ez igaz. - mondtam, majd átöleltem Amit, bár éreztem, hogy tényleg nincs sok szüksége vigasztalásra.
    - Nem megyünk le a kertbe? - vetette fel Ami.
    - Dehogynem, itt úgyis mindenki alszik.

Amival tehát elindultunk a kerthez, de ő előbb még befutott a szobába, és hozott néhány újságot és könyvet arra az esetre, ha hosszabb ideig maradnánk lent. Beleültünk a hintaágyba, és ami magához ragadott egy cosmopolitan magazint. Én is nézegettem a választékot, végül egy könyvön akadt meg a szemem.

    - Éjjeli igazság - olvastam fel a címét - Ez meg mi? - fordultam Ami felé kissé gúnyosan nevetve.
    - Nem tudom, Bea egyik kedvenc könyve, ő mondta, hogy olvassam el, ha van kedvem hozzá.
    - Nem tűnik túl érdekesnek... - forgattam a könyvet a kezembe.
    - Hát, olvass bele, ha gondolod. - mondta Ami, de ő már becsukta a saját magazinját.
    - Hm, miért is ne? - mondtam, majd kinyitottam.
    - De ne most! - mondta Ami nevetve.
    - Ne? Miért ne? - fordultam felé izgatottan, mert látszott rajta, hogy valami fontosat akar mondani.
    - Mert kérdezni szeretnék valamit. - mondta Ami, és olyan mosollyal nézett rám, mintha tudnom kellett volna, miről akar beszélni.
    - Na, ki vele!
    - Tomi fellépése előtt, mikor bementem érte, pontosan mit csináltatok? - mosolygott Ami továbbra is, és kezével a hintagyára könyökölt, így alátámasztva a fejét. - Csak mert úgy néztetek egymásra, mintha egy perccel előtte csókolt volna meg!
    - Ami, most állítsd le magad! - nevettem tiltakozva. - Nem volt semmi ilyesmi!
    - Tényleg? - kérdezte Ami csalódottan. - Pedig teljesen úgy nézett ki.
    - Hát... csak adtam neki egy puszit, de ennyi.
    - Na! És nem is mesélted? - csodálkozott Ami.
    - Hát ezen mit meséljek? Nem olyan nagy cucc. - adtam a közönböset, pedig nekem tényleg nagy dolog volt. - És... hogy nézett rám? - kérdeztem félénken.
    - Te nem láttad, Ditta?
    - De, csak kíváncsi vagyok te hogy írnád le. - indokoltam kérdésemet.
    - Hát mosolyogva bámult maga elé. Nem tudom jobban leírni, szerintem ez magáért beszél. Talán kicsit le is lassult, mert csak később nézett rád. De szerintem olyan volt, mintha adtál volna neki egy puszit, és ő meg akarta volna állítani az időt... Vagy nem tudom! - nevette el a végét Ami, mert már túl komolyan beszélt. - A lényeg, hogy cukik voltatok, és szerintem neki is legalább annyira szimpatikus vagy, mint ahogy ő neked.

Gondoltam, hogy lehet, hogy be kéne számolnom Aminak arról, hogy Tomi úgy aludt, hogy átkarolt. De úgy döntöttem, ezt most inkább megtartom magamnak, és nem beszélek róla senkienk. Másnak úgysem olyan fontos, mint nekem. Oké, Ami is örülne neki, de ő nem tudja átérezni. Ő nem úgy néz Tomira mint én. Ez csak nekem ennyire fontos, és senkit sem érdekelne annyira, hogy érdemes legyen megosztani vele. Nekem nagyon szép pillanat volt, így inkább mélyen megőrzöm magamban, hogy csak az enyém legyen...