56. fejezet
A terv

Mivel a rendezvényszervezők nem küldtek értünk autót, most fogtunk két taxit, szerencsénk volt, mert pont egymás mögött jöttek. Én Tomival, Zolvival, és Danival utaztam, Orsiék pedig jöttek mögöttünk.
Rájöttem, hogy Tomin kívül a srácokkal nem töltök sok időt, most hirtelen nem is tudtam miről beszélni velük, de nem is éreztem késztetést arra, hogy megszólaljak. Inkább elmerültem a saját gondolataimban, és mivel én ültem elől, nem is nagyon vontak be a beszélgetésbe, de ők hárman jól elvoltak.
Amira gondoltam. Szegény délután sírt, és bár látszott, hogy nem volt komoly, akkor is szerettem volna segíteni neki, hiszen ő is mindent megtesz értem. Most azt éreztem, végre lehetőségem nyílott rá, hogy valamennyit visszaadjak abból, amit én kaptam tőle. Ami mindig szemelőtt tartja az én érzéseimet, és most tudtam, hogy neki nagyon hiányzik Peti. Oké, hogy egy hete nem volt, hogy elváltak, de előtte a nap minden percében együtt voltak. Habár nekem nem volt még olyan kapcsolatom, mint Aminak, teljesen át bírtam érezni, mennyire akarja látni Petit.
Így hát azt találtam ki a taxiban, hogy akármilyen nehéz is, összehozok nekik egy találkozást! Fel fogom hívni Petit, és addig egyeztetek vele, amíg nem tud eljönni. Amit nem küldhetem el a turnéról, így hát világos volt, hogy Petit kell idehívni.
De mivel el sem olvastam a turné állomásait (Amira hagytam), fogalmam sem volt, hol lépünk fel legközelebb. Arra gondoltam, hogy megkérem Orsit, segítsen összehozni valahogy, hogy Aminak meglepetés legyen.
Igen, ez tökéletes ötlet! - gondoltam magamban, és kimondottan büszke voltam, hogy eszembe jutott.
Az út hátralévő részét azzal töltöttem, hogy elképzeltem vagy ezer különféle módon, hogy Ami hogy fog örülni Petinek, mikor meglátja. Aztán megérkeztünk a buli helyszínére, egy kis klub volt. Kiszálltunk a taxiból, Tomi kinyitotta az ajtót nekem, és kisegített az autóból.

    - Köszönöm! - mondtam illedelmesen, mintha valami dáma lennék.
    - Amiék hol vannak? - kérdezte Zoli. Már kezdtem elfeljeteni, hogy ő minden jel szerint beleesett Amiba.
    - Biztos lemaradtak. Nyugi, majd jönnek, a fellépésig még van... - megnéztem az órát a mobilom kijelzőén - 20 perc! Na jó, talán siethetnénk, mert 40 perce kellett volna bemennünk!
    - Szerintem menjünk előre! - tanácsolta Tomi.
    - Okés, menjünk! - egyeztem bele, majd megkerestük a mi bejáratunkat, így egyből az öltözőben voltunk, ahol a főszervező várt ránk.
    - Elnézést a késésért, őszintén sajnálom! - kezdtem el a mondandómat, de ő lazán fogta fel az egészet.
    - Ugyan, fő, hogy ideértek! - nevetett felénk, és arra tippeltem, hogy nem teljesen józan.

Néhány perc múlva Orsiék is megérkeztek, és a tulajjal elrendezte az anyagiakat. Mi Tomival ketten ültünk a sarokba, egymással szemben fordított székekkel.

    - Nagyon csini a ruhád, Ditta! - mondta Tomi, de valamiért úgy éreztem, hogyha még egy szót ki kell ejtenie, elneveti magát.
    - Ömm... Köszi? - néztem rá, mint aki nem érti a hangulatát. Tomi csak mosolyogva nézett vissza rám.
    - Most meg min nevetsz? - kérdeztem én is mosolyogva.
    - Nem tudom, csak jó kedvem van. Mindjárt felléppünk!
    - Ez igaz - let nekem is jobb kedvem. - Most nem is izgulok!
    - Én sem, a beszűrődő zenéből ítélve jó lehet a hangulat!
    - Aha! - mondatm, mikor Ami jött oda hozzánk.
    - Ditta, öt perc, és kezdesz!
    - Rendben - mondtam, és fel is álltam.

Zoliék már nem is voltak a szobában, azt mondta Ami, hogy a fiúk meghívták Lorit és Beát egy italra. Ami és Orsi pedig kivonult a színpad mellé, mint ilyenkor mindig szokták. Így ketten maradtunk Tomival.
Már szinte hagyomány lett, hogy minden fellépés előtt ad vagy kap egy puszit, de ma már volt egy fellépés, és nem akartam mégegyet adni, mert nekem ez még eléggé fontos és különleges volt ahhoz, hogy elvessze a hatását.

    - Na semmi bemelegítés? - kérdezte mosolyogva Tomi.
    - Nem nagyon szoktam bemelegíteni. - mosolyogtam, mint aki nem is érti, hogy miért kérdezi.
    - Nem szeretnél énekelni csak nekem? - nézett rám bociszemekkel Tomi.
    - Nem! - nevettem a kérésén. Inkább énekelnék egymillió fős közönség előtt, mint hogy csak neki.
    - Miért? - kérdezte Tomi csalódottan, látszott rajta, hogy nem erre a válaszra számított.
    - Mert vagy kinevetnél, vagy - mondtam, de innentől sokkal halkabban beszéltem. - félek, higy nem tetszene. - mondtam, de már nem is néztem Tomira, csak magam elé, és a hajamat türögettem zavartan.
    - Ditta már hogy ne tetszene? - kérdezte csodálkozva, de halkan Tomi, amíg közel hajolt hozzán, ezzel kényszerítve arra, hogy a szemeibe nézzek. Azokba a gyönyörű barna szemekbe... - Tudod, hogy szeretem hallgatni, ahogy énekelsz! A színpad oldaláról is!
    - Igen, de az más... - mondtam, és mikor már éppen elkezdtem volna magyarázni, mire gondolok, Kinyílott az ajtó.
    - Maga jön, kisasszony!

Én csak szó nélkül kirohantam, nagyon lezáratlannak éreztem a beszélgetést, sehol a koncert előtti puszi. Rossz előérzetem támadt.