60. fejezet
Segítség

-    Itt elmegyünk balra, a következő sarkon pedig jobbra fordulunk, látod? – mutatott Ami a térképre, majd az útra.
-    Igen, azt hiszem, így már odatalálunk. – néztem fel én is a térképből.

Amival éppen valahol a városban sétáltunk, és a bevásárlóközpontot kerestük. Tominak, és a többieknek akartunk vinni kávét, és alapból is rájöttünk, hogy kezdünk kifogyni a kajából, gíy kettőnkre esett a választás, mi jöttünk ki. Tegnap este azt hittem, már a város minden pontját ismerem, de amint lekanyarodtunk a főútról, nem tudtam volna megmondani, hogy hol vagyunk, vagy hogy hogy találunk vissza. Még szerencse, hogy Ami eljött velem. Éppen egy kis mellékutcában sétáltunk, napszemüveggel és az új szalmakapunkkal, így eddig még senki sem ismert fel, nyugodtan beszélgethettünk.

-    És, mi volt tegnap? – kérdezte Ami. – Túl vidámnak tűntél… Csak nem?
-    Háát, mit értesz „csak nem” alatt? – kérdeztem vissza én is.
-    Nem is tudom, történt valami Tomival?

Hátrafordultam, hogy megnézzem, nem jön-e valaki mögöttünk. De az utca teljesen üres volt. Normáis esetben aggódtam volna, hogy nagyon lejöttünk a térképről, de most jól jött, hogy nincs tömeg.

-    Igazából… Megcsókolt. – pirultam el szégyenlősen.
-    Na ne már! Ez komoly? – örült Ami, mint aki már régóta várt volna erre a pillanatra.
-    Igen. – adtam meg az egyértelmű választ.
-    Juj Ditta! Ez tök jó, nagyon örülök neki! – ugrándozott Ami, mintha kb tizenhárom éves lenne, aztán átölelt. – És hogy történt?
-    Fogalmam sincs, nem is számítottam rá, csak… valahogy megtörtént. Nem hiszem, hogy ő is eltervezte, szerintem csak sajnált az este miatt, vagy fogalmam sincs, nem látok a fejébe…
-    És mondott valamit?
-    Nem sokat. Tulajdonképpen örülök neki, meg minden, csak fogalmam sincs, most mi lesz velünk, vagy hogy én mit akarok…
-    Na, elvileg itt jobbra… - vetett Ami még egy pillantást a térképre.

Befordultunk jobbra, bár nekem most teljesen mindegy volt, merre megyünk, kicsit fontosabbnak találtam Ami véleményét, minthogy megtudni, hogy eltévedtünk-e vagy csak nem tudjuk hol vagyunk.

-    Ami, tökjó, hogy én itt kiöntöm neked a szívem-lelkem, te meg nem is figyelsz rám! – emeltem fel kissé a hangom, és levettem a napszemüvegem, és a táskámba tettem.
-    Bocsi, dehogynem figyelek! Csak mondjuk közbe a térképre is odafigyelek, de nyugodtan navigálhatsz te is.
-    Jó, bocsi, igazad van. – nyugodtam le.
-    Amúgy azt gondolom, hogy…

Ami nem fejezte be a mondatát, mert egy négyfős lánycsapat jött oda hozzánk, tizenhat vagy tizenhét évesek lehettek.

-    Sziasztok! – köszöntem nekik barátságosan.
-    Szia! – köszönték kórusban, majd egy magas, szőke hajú lány kezdett el beszélni hozzám.
-    Hú, el sem hiszem, hogy találkozunk! Tegnap ott voltunk a buliba, de akkor nem tudtunk beszélni…
-    Igen. Sajnálom, de elment a hangom. Még egy fellépésen sem tötént velem ilyen…
-    Szerintem így is jó voltál, már amennyit hallottunk. – tette hozzá egy barna, göndör hajú lány.
-    Hát, köszi. – mosolyodtam el. – és ti a vársban laktok? – kérdeztem tőlük.
-    Igen. – vágták rá szinte egyszerre.
-    Klassz! Tudnátok segíteni? Azt hiszem eltévedtünk, kissé idegen ez a hely nekem.
-    Persze! – jött mellém egy másik barna hajú lány.

Ami megmutatta a térképet, és elmagyarázták, hogy merre kell menni. Kiderült, hogy eddig is jó úton jöttünk, csak van egy rövidebb is. Most már mindketten tudtuk, merre kell menni.

-    Köszi szépen! – hálálkodtam nekik.
-    Semmiség. – mondta ismét a szőke lány. – Ditta?
-    Igen? - néztem rá.
-    Csinálhatunk egy képet?
-    Persze! – egyeztem bele, majd beálltam a lányok közé, miközben Ami elkészítette a képet.

Utána elbúcsúztunk egymástól, és elindultunk a helyesnek bizonyuló úton.

-    Hú, ez gyors volt! – mondta Ami, mikor odaértünk. – Mennyi az idő?
-    Pillanat… - nyúltam a táskámba a mobilom után. – Nem tudom, lemerült!
-    Oké, megnézem az enyémen. – Ami benyúlta ráskájába. – Hol van a mobilom? esküdni mernék rá, hogy beraktam!
-    Nyugi, biztos a szálláson hagytad…

Szép munka, Orsi! –gondoltam.