62. fejezet
Éjjeli igazság

A hintaágyon ülve először belemerültem a könyvembe, majd elkalandoztak a gondolataim, de most ismét csak az olvasottakra koncetráltam. Egészen addig, amíg valaki meg nem szólított…

-    Ditta! – fogta meg valaki hirtelen a vállaimat hátulról.
-    Áá! – sikítottam fel, majd hátranéztem. Tomi volt az.
-    Megijedtél? – mosolyogtt kárörvendően.
-    Nem vagy vicces! – vágtam hozzá egy kezem közé kerülő párnát.
-    Mit olvasol? – huppant le mellém Tomi a hintaágyra.
-    Ömm, - csuktam be a könyvet, hogy megmutassam a borítót. – az Éjjeli igazságot.
-    És miről szól? – mutatott érdeklődést Tomi.

Egy percig elgondolkodtam, hogy most azt kéne mondanom, hogy „Á, semmi érdekesről”  vagy tényleg elmeséljem neki, mert érdekli. Sejtettem, hogy nem ezért van itt, ez csak a bevezető. De arra is gondoltam, hogy lehet, hogy csak céltalanul jött le, és nem akar semmi eltervezett dologról beszélni. Úgy döntöttem, elmesélem neki, mit olvastam.

-    Hát, igazából elsőre kicsit hülyeségnek találtam, de ha olvasod, akkor könnyen megszeretheted, bár nem tudom, hogy neked mennyire tetszik. Arról szól, hogy van egy csaj, a főszereplő, és van egy kissé furcsa fiú, akibe nagyon beleszeretetett. A fiúval a múltban együtt voltak, és nem tudnak elszakadni egymástól, mert őszintén szeretik egymást. És a lány minden éjjel beszökik a fiú lakásába, bemászik mellé az ágyába, felkelti, és elmondja, hogy mennyire szereti. Aztán reggel úgy csinál, mintha semmi sem történt volna, és a fiú pedig azt hiszi, hogy csak álom volt. A fiú eleinte csak némán ült mellette, de aztán egy idő után ő is beszélt hozzá, ismét felelevenítették a multat, rengeteg szép emléket visszahoztak a jelenben. Nappal pedig úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna, és az az izgalmas rész benne, hpogy nem derül ki, hogya fiú tényleg azt hiszi, hogy csak képzelődik, vagy hogy ő is ugyanúgy viszontszereti a lányt, csak nem képes kifejezni nappal. Tudom, hogy most hülyeségnek hangzik, de nagyon szépen leírja azt az érzést, ami kettőjük között van, szerintem nagyon izgalmas és érdekes könyv, és kicsit olyan rejtélyes is, az éjszaka miatt. Szeretem olvasni. Az egész helyzet elég lehetetlennek tűnik, de valahogy mégis olyan közel érzem magamhoz.
-    Hát, érdekesen is hangzik. – adta meg Tomi a rövid értékelést. – De nem tudom, hogy nekem mennyire tetszene, szerintem nem olvasom el, te jobban elmesélted – fejezte be mosolyogva.
-    Hát, azt nem hiszem – nevettem én is, majd felnéztem az égre, és a fejemet úgy is hagytam. Nem szólaltam meg, csak bámultam mosolyogva felfelé, Tomi pedig engem nézett.
-    Ömm, Ditta… - kezdte el Tomi.
-    Igen, Tomi? – fordultam felé mosolyogva.