63. fejezet
Lehetőségek

Még mindig mosolyogva néztem Tomira, és egyre jobban érdekelt, mit fog elsőnek mondani. De ezt láthatóan ő sem döntötte el, egy ideig csak magag elé nézett, és kinyitotta a száját, mintha már meg akart volna szólalni, de aztán megondolta magát, és nem mondta ki. Már kezdett kínos lenni a csend, ezért aztán én szólaltam meg elsőként:

-    Mit szeretnél mondani, Tomi? – kérdeztem kedvesen, igyekeztem kifejezni, hogy figyelek rá, és támogatom.
-    Hát, nem is tudom… Szerinted nem kéne megbeszélni a tegnapit? – fordult felém aztán ő is.
-    Beszélhetünk róla felőlem. – válaszoltam végül, mert nem tudtam, mit kéne mondanom róla. De látszólag Tomi se tudta, hogy fogjon bele az egészbe. Végül aztán csak ennyit mondott:
-    Nem bántad, igaz?
-    Mi? Nem, dehogyis! – válaszoltam azonnal, mert mnem hittem el, hogy ez az első, amit gondol rólam. – Miért, ezt hitted? Vagy te igen?
-    Nem, hát persze hogy nem, ne érts félre. Csak hát… kicsit furcsa, sosem beszéltünk ilyenekről.
-    Tényleg furcsa. – mondtam, majd mindketten elkezdtünk nevetni, bár azt se tudtuk min, csak jobb volt, mint a kínos csend. – Szerintem nem is kell feltétlenül beszélni erről, majd lesz, ahogy lesz.
-    Igen, úgysem tudjuk befolyásolni, hogy alakul. – egészített ki Tomi. – Én nem szeretnék semmilyen elvárással fordulni feléd.
-    Igen, én sem. ha lehet, ne tegyük tönkre. – mosolyogtam én is. – A lényeg, hogy én nem bántam meg.
-    Rendben, akkor ha esetleg úgy alakulna… - mondta óvatosan Tomi – egyikőnknek sem lenne kifogása ellene…
-    Nem lenne. – biztsoítottam mosolyogva.

Tomi láthtólag megkönnyebbült, hátradőlt a hintaágyban, és ő is mosolyogva nézett először az égre, majd rám. Közelebb húzódtam mellé, és felraktam a lábaim magam mellé. Tomi átkarolta a vállamat, én pedig az ő vállára tettem a fejemet. Becsuktam a szemem, és arra gondoltam, hogy ez a pillanat nem is lehetne tökéletesebb.