64. fejezet

Szervezés

Már a buszon ültünk, és úton voltunk a következő város felé, hogy Tomival együtt interjút adjunk egy magazinnak. Útközben befejeztem a könyvet, majd aludtam egy keveset, most pedig egyedül ültem az emeleten az ágyamon és néztem ki az ablakon. Figyeltem az elsuhanó fákat, a kék égben gyönyörködtem. Végre boldognak éreztem magam.

Aztán arra gondoltam, hogy most már eljött az idő, felhívom Petit.

-          Orsi! – kiabáltam le neki.

-          Igen? – kérdezett vissza, mikor meghallotta.

-          Gyere fel egy kicsit, légyszi!

-          Okés! – kiáltotta, majd alig tíz másodperc múlva már fent is volt. – Na, mi az?

-          Ömm, csak arra gondoltam – kezdtem halkabban – hogy felhívom most Petit. Légyszi gondoskodj róla, hogy Ami véletlenül se jöjjön fel az emeletre.

-          Okés, ezzel nem lesz gond! – mondta, majd gyorsan vissza is ment.

Visszaültem az ágyamra, és Peti számát kerestem a névjegyzékben. Mikor megnyomtam a hívást, nagyon izgultam. Valamiért mindig szoktam telefonáláskor. A második csengés után fel is vette.

-          Tessék?

-          Peti, szia, te vagy?

-          Igen..

-          Szia, Ditta vagyok!

-          Ditta! Szia, rég dumáltunk! Mizu veled?

-          Nincs semmi különösebb, megy a turné. Na, de most nem ezért hívtalak, igazából azt szeretném megkérdezni, hogy valamikor nem tudnál lejönni az egyik állomásra, és találkozni Amival? már nagyon hiányzol neki, és szeretnénk ezt összehozni, amolyan meglepetésként.

-          Hát nem is tudom, Ditta… Te is tudod, hogy mennyire hiányzik nekem Ami, de nekem állásom van, és rengeteg munkám.

-          Ugyan, Peti, ismerlek, te a kelleténél is többet dolgozol. Nem igaz, hogy nincs egy-két napod ránk.

-          Ditta, szerinted én nem mennék szívesem? Nagyon szeretném már látni Amit, de új vagyok a cégnél, nem vehetek csak úgy ki egy hét szabit.

-          És csak egy hétvégére?

-          Hát… azt talán meg tudom oldani, persze attól függ, hogy ez merre lenne.

-          Ömm, egy pillanat… - átmentem Orsi ágyához, és előkerestem a határidőnaplóját. Megmondtam Petinek, milyen városok vannak tervben, és a hétvégére meg is beszéltük a talit. A pontos címet megígértem, hogy leírom neki SMSbe. Aztán elköltöszöntünk, és letettem a telefont.

Na, egy feladat kipipálva! – gondoltam. Kényelmesen befészkeltem magamat az ágyba, most valahogy jól esett egyedül lenni úgy, hogy nem éreztem magam magányosnak. Mosollyal az arcomon néztem ki az ablakon, és a mezőket és erdőket kezdték felváltani a kisebb házak, majd a bevásárlóközpontok ás a panelek. Pár perc múlva a busz megállt.

-          Ditta! itt vagyunk! – kiáltott fel Tomi.

-          Okés! – mondtam, majd felkaptam a táskám, és rohantam is le hozzá.