66. fejezet

Pofon

Mi is bemutatkoztunk, bár felesegesnek tartottam, de amúgy beképzeltnek tűntem volna. Felajánlotta, hogy tegeződjünk, aztán leültünk Tomival egymás mellé egy-egy székbe, Anasztáziával szembe. A nő bekapcsolta a diktafont, és mosolyogva, barátságosan tekintett felénk.

-          Nos, akkor kezdjük is el! Fluor Tomi! A Mizu már a legnézettebb magyar videónak számít, az egyik internetes oldalon, van, hogy egy nap négy helyre mész fellépni, mindenhol sikoltózó rajongók várnak, óriási sikereket értél el kis időn belül, és a karrired nagyon beindult. Az egész ország megismert téged, reklámszerepet kaptál, az egyik leghíresebb világmárka szponzorál téged, és azt hiszem nem is kell tovább ragozni, hogy mennyi mindent elértél eddig. Milyen érzés most egy negyven állomásos turnén részt venni? Mesélj erről nekem, mit gondoltál mikor először meghallottad, hogy tetszik eddig, miért mentél bele?

Pár másodperc csend következett, Tomi maga elé nézett, és gyorsan átgondolta, mit akar mondani.

-          Emlékszem, hogy Orsi, a menedzserem mondta meg nekem, hogy kaptam egy ilyen felkérést. Szinte gondolkodás nélkül bele akartam menni, de ultimátumot kaptam tőle, hogy egyet mindenképpen aludjak rá. Másnap mikor felkeltem, még mindig ugyannazzal a lelkesedéssel akartam, így elvállaltam. Igazából szerintem ez egy hatalmas lehetőség, hogy negyven állomás alatt sok európai városba eljutok. Mindig is szerettem találkozni az emberekkel, és imádom, ha azt érzem egy koncert végén, hogy most valamit át tudtam adni nekik.

-          Értem. Ditta! Bár már téged is ismer az egész ország, kicsit később kezdted az egész szakmát, mint Fluor. Biztos voltál benne, hogy készen állsz már egy ilyen nagyszabású, egész nyarat betöltő turnéra?

-          Nem, egyeltalán nem szoktam biztos lenni abban, hogy mit csinálok. Most szerettem volna kipróbálni magam, igazi kihívásként tekintek a turnéra, és eddig nagyon élvezem. A közönséget mindigis imádtam, ezért is nagyon örülök a lehetőségnek.

-          Értem, tehát eddig mindketten nagyon élvezitek. Ditta, mesélnél nekem egy kicsit a csapatról? Hogy tellik egy átlagos napotok? Összeszoktatok már?

-          Igazság szerint még olyan régóta nem vagyunk együtt, de igyekszünk mindenkivel megtalálni a közös hangot. A csapat jelenleg 9 főből áll, van egy sofőrünk, két háttértáncos, Zoli, a gitáros, Dani, a dobos, Orsi és Ami, a menedzsereink, és persze Tomi, és én. Egy átlagos napról nem tudok mesélni, mert egyik sem az – nevettem.

-          Értem. Tomi, mit szóltál, mikor megtudtad, hogy Dittával kell turnéznod?

-          Hát, - kezdte Tomi kissé értetlenkedve. – természetesen örültem neki, de akkor még nem ismertem. A turné előtt sosem találkoztunk.

-          És most már kellőképpen ismered? – mosolygott Anasztázia.

-          Hát... – Tomi látszólag zavarban volt, de a kérést még én is méltatlannak találtam. Mi az, hogy „kellőképpen”? – Sokat szoktunk beszélgetni, és a nap huszonnégy órájában együtt vagyunk, örülök, hogy vele vehetek részt a turnén. – mosolygott felém Tomi.

-          Ditta, gondolkoztatok már azon, hogy egy közös dallal dobjátok meg a magyar zeneipart?

-          Ömm… Nem, ilyenről még sosem beszéltünk. De nem tartom kizártnak. Bár Tomival nem sok hasonlóság van a kettőnk zenéje között, szerintem egész jól kiegészíthetnénk egymást.

-          Szerintem sok rajongó örülne neki. Tomi, most téged kérdezlek. A közelmúlban felröppentek olyan pletykák, hogy közted és Ditta között több van, mint barátság. Ehhez mit fűznél hozzá? Igaz a hír? Hogy nézel Dittára?

Na, most mi lesz? – gondolkodtam magamban. Tomival még kettőnk között sem beszélünk erről, nem hogy a nyilvánosság előtt. Tomira néztem óvatosan, de ő teljesen semlegesen nézett maga elé.

-          Nem, ez természetesen csak pletyka. Dittára úgy nézek, mint egy kedves lányra, de még barátoknak sem mondanám magunkat. Pár napja ismerem. Ennyi idő alatt nem lehet szerelmes az ember, és nem is akarok máshogy nézni Dittára, mint ahogy most.